Kilenc évvel ezelőtt a csendes, Tisza-parti kempinget ellepték a fiatalok, hangosan dübörgött a zene, és elkezdődött valami, amire ritkán van példa: hagyomány született. Hagyomány a szónak abban az értelmében, hogy immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Hegyalja Fesztivált ugyanott, és többé-kevésbé ugyanabban az időben.

Egy szürke hétköznap egy kedves ismerősöm felhívott, és azt kérdezte, szeretnék-e egy hónapot az Egyesült Államokban tölteni. Ugyanolyan természetességgel, ahogyan a kérdés elhangzott, feleltem az igenlő mondatot: Hát persze, ki ne szeretné megtapasztalni az amerikai álmot?!

Sokan úgy gondoljuk, hogy mikor a minket frissen elhagyó exünk azt mondja, mélyen a szemünkbe nézve, hogy nem tudja miért nem képes érezni, meg hogy a baj nem velünk van, de még csak nem is vele, az egész csak humbug. Kímélet. Ilyenkor hajlamosak vagyunk megfeledkezni saját hasonló tapasztalatainkról, amikor mi szakítottunk egy teljesen tökéletes emberrel... Szóval valóban előfordulhat, hogy nincsenek okok, nincs baj sem, egész egyszerűen csak nincs meg a FLASH. Az meg, ha nincs, akkor nincs mit tenni.

Mi, a moszkvai nyelvtanfolyamon részt vevők mindössze négy napot töltöttünk a 2003-ban 300 éves Szentpéterváron. Ez az idő sajnos nem volt elég arra, hogy eljussunk minden helyre, ahová szerettünk volna. De nem panaszkodunk, mert így is páratlan élményekkel gazdagodtunk, melyek közül néhányat szeretnénk megosztani veletek.

1995 óta az idei évben már 24. alkalommal utaztak egyetemünk gépészhallgatói Moszkvába, a Lomonoszov Egyetem Puskin Intézetébe hathetes intenzív nyelvtanfolyamra. Félévente 6-8 ember utazik, amely 12 év távlatában körülbelül kétszáz hallgatót jelent.

Magyar és török történelem sok ponton összeér, a százvalahány, Kárpát-medencében együtt töltött éven kívül is. Azért mentem Törökországba Erasmusszal, hogy a jó kapcsolatokat tovább erősítsem.

Miközben (képletesen) hüvelykujjunkat szopogatva mély önsajnálatunkban, (megint képletesen) nyalogatjuk a kilátástalan szerelem ütötte sebeinket, hajlamosak vagyunk nem észrevenni, hogy más lelki nyomorúságának meg épp mi vagyunk az oka. Akinél akkor lesz keserű a szájíz, ha a mi nevünket hallja meg.