Az 1848-as forradalom 162. évfordulója alkalmából tartottak egyetemünkön nyilvános ünnepi egyetemi szenátusi ülést március 12-én. A rendezvényen nemcsak a jeles történelmi eseményre emlékeztek, hanem Tanulmányi Emlékérmeket, kari kitüntetéseket és a Magyar Kémikusok Egyesületének oklevelét is átadták.
Huszonnegyedik alkalommal rendezte meg a microCAD Nemzetközi Tudományos Konferenciát a Miskolci Egyetem március 18-20-án. A tanácskozás keretében hazai és külföldi kutatók munkájuk eredményeit tárhatták az érdeklődő közönség elé.
Dobozolás, selejtezés, pakolás: a költözést megelőző alapvető feladatok. Sok egyetemi polgár megszokott hétköznapi ritmusa borult fel az utóbbi időben ezek miatt. És ez még csak az átmeneti időszak kezdete, ugyanis a TIOP-1.3.1. (Társadalmi Infrastruktúra Operatív program) projektnek köszönhetően hamarosan az egyetem több pontján megkezdődik a felújítás.
Az Egyetemi Szenátus március 11-én, csütörtökön a szenátusi ülésen véleményezte a rektori pályázatot, és döntött a tisztség betöltéséről, a rektor személyéről. A prof. Dr. Patkó Gyula által benyújtott pályázat 34 igen és 2 nem szavazatot kapott, így elsöprő többséggel szavaztak bizalmat a szenátus tagjai a jelenlegi rektornak.
Szinte minden lapszámunkban beszámolhatunk egy-egy sikeres pályázatról, ami azt mutatja, hogy egyetemünk folyamatosan fejlődik. Az európai pályázati rendszer félidejéhez közeledve ideje mérleget vonni: milyen pályázati források állnak rendelkezésre, és ezek hogyan határozzák meg egyetemünk jövőjét. A TÁMOP (Társadalmi Megújulás Operatív Program) projekteknek köszönhetően ez idáig 10 milliárd forintot nyert az intézmény, de több pályázat elbírálása még nem fejeződött be.