Napjainkban sokaknak okoz gondot, hogy valamilyen ételt nem fogyaszthatnak. A tej-, tojás- és lisztérzékeny, valamint cukorbeteg embertársaink helyzete nem könnyű, hiszen az általános közétkeztetésben nem, vagy csak nagy odafigyeléssel vehetnek részt. A témáról Szuhai Judittal, a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének miskolci csoportvezetőjével, egyetemünk Üzemeltetési Osztályának előadójával beszélgettünk.
Ha a parkolási kultúráról van szó, megállapíthatjuk, az Egyetemváros semmiben sem különbözik "a várostól": hiába a felfestett jel, féloldalasan, ferdén parkoló, figyelmetlen sofőrök foglalnak el egymaguk két autónak is elég aszfaltot. Miközben a tanulmányi épületeknél szűkében vagyunk a parkolóhelyeknek, különösen, hogy a felújítás miatt jó néhány állás felvonulási területté változott. Azt nem reméljük, hogy a másokra tekintettel nem levő úrvezetőkre hatással lehetünk. A tényekre viszont rákérdeztük.
Eric Mick Nathanson A piszkos tizenkettő című regénye megjelenése óta etalon a háborús regények között. Halálsorról a világháború poklába, avagy a reményvesztettek kommandója.
Másodszor rendezte meg az egyetem Kémiai Intézete az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyt. Több mint 200 középiskolás vett részt rajta május 7-9. között.
Az Európai Jogi és Nemzetközi Magánjogi Tanszék május 13-án rendezte meg a hatodik Miskolci EU-vándorkupa perbeszédversenyt. Színvonalas versenyen három egyetem csapatai küzdöttek a díjakért.
Hatodszor rendezte meg május 13-án a Miskolci EU-vándorkupa perbeszédversenyt az Európai Jogi és Nemzetközi Magánjogi Tanszék. A színvonalas versenyen három egyetem csapatai küzdöttek a díjakért.
Második alkalommal rendezte meg idén egyetemünk Kémiai Intézete az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyt. A május 7-9. között megrendezett versenyen több mint kétszáz középiskolás diák vett részt az ország különböző pontjairól és a határon túlról is. A nyertesek listája lejjebb olvasható!