Megújult finanszírozási rendszer a karoknál és a gazdálkodási egységeknél, szervezeti racionalizálás és folytatódó önerős beruházások - többek között ezek pénzügyi hátterét is tartalmazza egyetemünk idei költségvetése, melyet március 20-i ülésén fogadott el a Szenátus. A részleteket Széll Gábor gazdasági főigazgató ismertette.
Már régóta beszéltek róla azok, akiknek ismerősei más felsőoktatási intézményekben tanulnak - és most hamarosan bekövetkezik. A következő félévben egyetemünk is átáll a Neptun.Net rendszerre.
Huszonkettedik alkalommal rendezte meg a Miskolci Egyetem a microCAD Nemzetközi Tudományos Konferenciát, melynek keretében hazai és külföldi kutatók eddigi munkájuk eredményeit tárhatták az érdeklődő közönség elé.
Lassan hagyománnyá válik az Állam- és Jogtudományi Karon, hogy perbeszédversenyt rendeznek az ambiciózusabb hallgatók számára. Ezúttal március 19-én, az Agrár- és Munkajogi Tanszék szervezett Munkajogi Perbeszédversenyt.
Sajópálfalán 2001 óta működik az egyetem Társadalomkutató Központja, most azonban már nem csupán ebbe a faluba vonultak ki, hanem a régió más falvaiba is.
Mostani számunkban a még kredites rendszerben tanuló hallgatóknak kívánunk segítséget nyújtani. Hiszen azok a hallgatók, akik 2005-ben vagy még hamarabb kezdték meg tanulmányaikat, egy, már kifutó rendszerbe nyertek felvételt.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki dr. Peja Mártát, egyetemünk Egészségügyi Főiskolai Karának dékánját. Az elismerést Hiller István oktatási és kulturális miniszter március 14-én, a Szépművészeti Múzeum Dísztermében adta át dr. Peja Mártának a Miskolci Egyetemen folyó egészségügyi képzés kiépítése érdekében végzett munkája, példaértékű életútja, tudományos, orvos-szakmai és felsőoktatási vezetői tevékenysége elismeréseként.