2012. február 07., kedd - Tódor napja van.

2008-03-19






A XXII. microCAD

Huszonkettedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemen a microCAD Nemzetközi Tudományos Konferenciát március 20-21-én.




„Virágok” az élettel teli, világító köveken

Az Ásványfesztivál az idén is na­gyon sok érdekességet kínált, amelyek ugyan nem mindig jelentettek újdonságot a látogatóknak, de rájuk lehetett újfent csodálkozni. Ez volt a kiállítások sorában a hu­szonhatodik, és mint mindig, több ország képviseltette magát, majd az összes kontinensről összegyűjtött ásványokkal, fosszíliákkal.


Ismét irány az USA!

Az idén is lehetőség van Fulbright- ösztöndíjakkal kijutni az Egyesült Államokba.


A finanszírozási formák közti átjárhatóságról

Kikerül a felsőoktatási törvényből a képzési hozzájárulás. Ez azt jelenti, hogy 2008 szeptemberétől a magyar felsőoktatás hallgatóinak nem kell tandíjat, képzési hozzájárulást fizetniük - jelentette be Hiller István a Felsőoktatási Kerekasztal március 12-én tartott ülését követően.


Lengyel-magyar együttműködés

A jövőben részt vesznek egymás doktori képzésében, és cserediák­programokat is szerveznek - többek között ezt tartalmazza a Krakkói Műszaki Egyetem és a Miskolci Egyetem között létrejött megállapodás.




Felkészülés az első állásra

Tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemen az Állásbörzét, melynek célja, hogy lehetőséget biztosítson a leendő munkavállalók és a cégek, vállalatok közvetlen kapcsolatteremtésére.

Tartalom átvétel