.
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Kitekintő






Hassler Énekegyüttes és barátai

A sorozat következő vendége november 22-én, kedden 19 órától Bali János, a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet tanára. A beszélgetés az Európa-házban lesz (Miskolc, Városház tér 13. Almássy-kúria). A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a díjmentes előadásra!
 
2011-11-18 

Az Operafesztiválról...

Kesselyák Gergely Budapesten született. 1995-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, s részt vett Jurij Szimonov mesterkurzusain is. 1993-tól rendszeresen vezényli Magyarország vezető szimfonikus zenekarait: a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, Matáv (Magyar Telekom) Szimfonikus Zenekart és a MÁV Szimfonikus Zenekart. Szeptembertől pedig az Operafesztivál igazgatójaként is jelentős feladatokat lát el.

Újjászületés a „Bartók+…”-ban

Tizenegy évvel ezelőtt született meg a „Bartók+…” Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, amely nemcsak a város, a régió hírnevét öregbíti, hanem az országét is. Évről-évre újabb arcát mutatta meg, hogy egy kevés operakultúrát csempésszen a borsodi megyeszékhely életébe. Most újjászületik. Kesselyák Gergelyt, a rendezvény egykori alapítóját nevezték ki fesztiváligazgatónak, aki Némedi Varga Zoltánnal kiegészülve hívja életre a rendezvény új művészeti koncepcióját.

Jótékonysági koncert

Karácsonyi jótékonysági koncertet szervez a Miskolci Kulturális Szövetség Nonprofit Kft. – a „Bartók +…” Miskolci Nemzetközi Operafesztivál szervezője – és a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálat Alapítvány javára december 9-én, 19 órakor a Művészetek Házában.

2011-11-10 

Változatok életre, halálra

Csillagok háborúja, holtak szigete és passacaglia november 14-én a Művészetek Házában.
2011-11-10 

Múzeumok őszi forgataga

Idén hatodik alkalommal rendezték meg a Múzeumok Őszi Fesztiválját, melyhez közel százhetven múzeum csatlakozott, és hat héten keresztül több mint ezer programmal várja az érdeklődőket az ország számos régiójában, így a borsodi megyeszékhelyen is.

2011-11-10 



Német meseverseny

Német meseversenyt hirdetett a Miskolci Egyetem BTK MFI Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéke 7-12. osztályos diákok számára. Pályaműveik kiállítására és bemutatására október 27-én került sor.

2011-11-01 
Tartalom átvétel