.
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Akasha


Fesztiválélet

Ha azt mondom: fesztiválozó, sokaknak a többnapos koncerteken tomboló, igénytelen, koszos és lefáradt fiatal képe jut elsőként az eszébe. De ez nem teljesen igaz! Megmutatom, hogyan tölti napját egy egyszerű fesztivál-látogató.


Nagykorúvá válva

Idén tölti be tizennyolcadik életévét a Sziget fesztivál. Az eddigi évek során majdnem 5,5 millió ember által látogatott rendezvény sok újdonsággal, rég megszokott és még ismeretlen részletekkel gazdagodva várja az érdeklődőket augusztus 10-15. között.


KöZöD! Legyen hozzá közöd!

A 2002 óta működő KöZöD! Program idén hatodik alkalommal rendezte meg az Önkéntes Fiatalok Napját április 16-án. A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány hálózati programjának célja, hogy felhívja a figyelmet az önkéntesség fontosságára, különös tekintettel a fiatalok részvételére, és elkötelezettségére, az általuk létrehozott értékekre.


Föld napja

Világszerte április 22-én ünnepeljük a Föld napját. Hogy honnan is ered ez a világnap, és milyen céllal indult el pont ennek a napnak a kiemelése, azt most megtudhatjátok!


Tudományos verseny középiskolásoknak

A napenergia és annak hasznosítási lehetőségei, napelemek és -kollektorok, kulcsfontosságú fejlesztési irányok - e témában versengtek a Műszaki Anyagtudományi Kar által szervezett II. Anyagtudományi Verseny középiskolás résztvevői a múlt év őszétől egészen április 8-ig, a döntő megmérettetésig.


A költészet világnapja

A költészet napja egyben a költészet világnapja is? És mikor is ünnepeljük? Március 21-én vagy április 11-én? Ezeket a kérdéseket válaszoljuk most meg, hogy mindenki tisztán lásson a témában, ne legyenek félreértések, és többé ne keverjük össze a két napot.




Korábban érkeztek meg az ösztöndíjak

Egyre több helyről halljuk, hogy a hallgatók nem értik az ösztöndíjak és egyéb támogatások kiutalásának rendszerét. Többen kérdezték, hogy mi az oka annak, hogy csak novemberben és áprilisban kezdik meg a kiutalásokat. Ebben a félévben azonban változások történtek, és március 10-ig megtörtént a tételek kiírása, és a számlánkra került az ösztöndíj is. Az eddigi csúszások okáról és a mostani újításokról az Egyetemi Ügyfélszolgálati Központ igazgatójával, Sebestyén Csabával (képünkön) beszélgettünk.


Energetikai fejlesztések

Korábbi lapszámainkban már beszámoltunk arról, hogy az egyetem több, egymáshoz kapcsolódó pályázatot is sikeresen megnyert.


Szakmai gyakorlatot biztosít a Kormányhivatal

Egyebek mellett erről is megállapodást írt alá Demeter Ervin kormánymegbízott és prof. Dr. Patkó Gyula, egyetemünk rektora március 17-én, amelynek értelmében a két fél kölcsönös együttműködést vállalt.

Tartalom átvétel