Új szigetelést kapott az egyetemi körcsarnok tetőszerkezete. Az idő vasfoga által kikezdett szigetelés több esetben is komoly fejfájást okozott a körcsarnokban készülő csapatoknak és a körcsarnokért felelős illetékeseknek. Előfordult, hogy a csarnok beázott, és ez veszélyt jelentett az elektronikus berendezésekre és a pálya burkolatára is. Most – a szigetelés mellett – a játéktér egy részén kicserélték a parkettát és a pálya melletti lambériát is. A munka mintegy másfél hétig tartott, de már újra az egyetemisták rendelkezésére áll a létesítmény.
Friss cikkek
|
Sorry, flash is not available. |
|
Sorry, flash is not available. |
A tűzvédelmi tervezéssel, az ismeretek, módszerek egységesítésével foglalkozott az Acélszerkezetek Tűzvédelme Szimpózium október végén Budapesten.
A Felsőoktatási Minőségirányítási Modell (UNI-EFQM) és a tananyagok intézményi verziójának, illetve az ahhoz kapcsolódó értékelő, elemző ismeretek átadása volt a célja az egyetemünkön megtartott belső minőségügyireferens-képzésnek.
Morvai Tibor a Műszaki Földtudományi Kar adjunktusa, a hallgatók barátja, blogger és igazi hagyományőrző.
Hamarosan elkezdődik az építkezés, de addig is kell egy csapat a nagy fényképezéshez!
Egyetemi éveink alatt mindig történnek változások, újítások. A legutóbbi az elmúlt hónapokban a szociális ösztöndíj új pályázati rendszere, a Szöbsys kialakítása volt. Sokan sokféleképpen élték meg a változást, van pozitív és ugyanúgy negatív visszhang is. Sajnos, mint minden rendszerbe, ebbe is csúszhat hiba, de azok kijavítása sem várat sokáig magára.
Az EU Erasmus programjának keretében megvalósuló European Master in Heat Treatment and Surface Engineering című projekt találkozójának adott otthont egyetemünk ez év októberében.
Dr. Sáry Pál az Állam- és Jogtudományi Kar Római Jogi Tanszékének egyetemi docense, aki pilóta is szeretett volna lenni, volt katona, azután papnak készült, majd büntetőbírónak, végül római jogi tanár lett belőle. Nem véletlen, hogy az első szó, ami eszembe jutott róla, az, hogy univerzális.












