.
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

2007-05-16


Gonoszkóp

Elmúlt számunkban már elköszönt a rovat a nyomtatott oldalakon minden olvasótól, azonban most ráadásként, a netes kiadás böngészőinek még egy utolsó, reményeim szerint emlékezetes Gonoszkópot írok. Valamint, ezúton szeretnék köszönetet mondani, akik eljöttek hozzám a MERt PONt-ba személyre szabott gonoszkópot íratni. És végül nem árt megjegyezni, hogy a rovat ezúttal sem a valóságon alapul. Vagy mégis?


Díszpolgár az egyetemről

Miskolc város díszpolgárává választották dr. Besenyei Lajost - május 11-én a Miskolci Nemzeti Színházban adták át a kitüntető címet és oklevelet. Ennek apropóján kerestük fel a professzort, aki 9 évig volt egyetemünk rektora.


Kóstol-online az ÉMRTK-ban

Rendkívül sikeresen működik közel 10 éve egyetemünk távoktatási központja. A Miskolci Egyetem szervezeti egységeként az Észak-magyarországi Regionális Távoktatási Központ számos olyan pályázatot koordinált az utóbbi időben, melyek révén jelentős pénzösszegeket fordíthattak elektronikus tananyagfejlesztésre és a szervezeti egység működtetésére. Sikereiket nemzetközi konferenciákon kapott elismerések mellett jelzi az is, hogy egy egyesült államokbeli szaklap első oldalon számolt be egy, a központ részvételével most induló projektről - tudtuk meg Kocsisné dr. Baán Máriától, a projektek koordinátorától.








Szabó Lőrinc és a Kelet-Adria

Aprilis 20-án este újabb Szabó Lőrinc emléktáblát avattak fel a horvátországi Dubrovnikban, a Hotel Petka halljában a miskolci önkormányzat, a Miskolci Egyetem és a Szabó Lőrinc Alapítvány anyagi támogatásának, valamint a Zágrábi Egyetem Bölcsészettudományi Karának Hungarológiai Tanszéke, a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja és a Miskolci Egyetem Szabó Lőrinc Kutatóhely tevékeny segítségének köszönhetően .


Nyári nyelvtanfolyamok

A Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja intenzív nyelvtanfolyamokat szervez az Idegennyelvi Oktatási Központ szakmai irányításával.


Köztisztviselők képzése

Egyetemünkön tartotta második munkatanácskozását május 2-5. között az EuPa projekt, amelyet a Marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem koordinál és amelynek a Miskolci Egyetem mellett partnerei a francia Université de Versailles Saint-Quentin-en-Yvelines, az olasz Universitŕ degli Studi di Lecce, valamint két további romániai egyetem, a gyulafehérvári Universitatea „1 Decembrie 1918“ és a Suceava-i Universitatea „Stefan cel Mare“.



          
          Tartalom átvétel