Amikor egy Ghymes-koncerten először meghallottam a Messzerepülőt, majd megtudtam, hogy ez csak egy a Federico Garcia Lorca Vérnász című darabjához komponált dalok közül, rögtön tudtam, hogy a színházi előadáson is ott a helyem. Főleg, hogy az is fülembe jutott, hogy Szarka Tamás, az 1984 óta működő, szlovákiai magyarokból álló Ghymes zenekar frontembere maga is szerepel a darabban, ő a Hold. Ennek apropóján mesélt lapunknak kicsit a zenéről, a színházról, az írásról, a korlátokról és az elvárásokról.
A királynék váraként ismert diósgyőri vár kutatása, bár a köztudat szerint befejeződött, mind a mai napig tart. A kőszirtet uraló kastélyban lelt érdekességekről Lovász Emese, a feltárás vezetője mesélt.
„Asszonyok! Egy kicsi késsel, két és három óra közt, mint ahogy megíratott, két szerelemre való férfi meggyilkolta egymást!” A tragédia előzményei szálról szálra bontakoznak ki a tradíció és vallás által meghatározott normák között vergődve. Két egymástól elválasztott szerelmes fiatal nyomasztó mámora teljesedik ki az erdő mélyén lezajló véres vendettában. Leonardo és a Menyasszony soha nem lehetnek egymáséi, mindkettejük számára világos, itt élniük nem lehet. A szenvedélyt kioltani csak késsel lehet, „egy kicsi késsel, oly kicsikével, épp csak elfér a marokban, mégis oly gyorsan besurran, szalad a meghökkent húsban...”
Április 11-én, szerdán 10-16 óráig a Miskolci Egyetem előcsarnokában és díszaulájában tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemi Állásbörzét. A ME Diák Irodája és a MEHASZ Kht. által szervezett egynapos rendezvény alkalmat nyújt a cégek bemutatkozására, állásajánlatainak megismertetésére. A nagyszabású találkozón lehetőség nyílik az egyetemi hallgatók és fiatal szakemberek, valamint a cégek, vállalatok számára a közvetlen kapcsolatteremtésre, információgyűjtésre a diplomások, beleértve a frissdiplomások iránti keresletről.
Sikerrel zárult a március 22-23. között megrendezett microCAD 2007. Nemzetközi Tudományos Konferencia, mely lehetőséget biztosított a kutatási eredmények bemutatására, ezek megvitatására, új szakmai és emberi kapcsolatok kiépítésére a tudományos világ képviselőinek.
Egyetemünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 159. évfordulója alkalmából nyilvános ünnepi egyetemi szenátusülést tartott március 14-én délelőtt a III. előadóban.