Persze hozzá kell tenni, hogy nem volt azért olyan egyszerű már a nap, mint az előzőek. Frissek persze már napokkal ez előtt sem voltunk mondhatók – ez amolyan újságírói- és egyetemistaszokás (na ja, halmozottan hátrányos helyzetűek vagyunk „segííjt” ide) – de a MEN első napja óta gyakorlatilag energiaitalon, és chipsen élünk. Így aztán nem is csoda, hogy délelőtt már kidőlt a teljes stáb – a MERt Szerkesztőség magasföldszinti irodája egészen délig kongott az ürességtől.

Délután felé aztán elkezdett mindenki visszaszivárogni az egyetemre, így a stáb is. Koraestig még a „szeriben” révedeztünk, de hamar rájöttünk: itt az utolsó alkalom, amikor még MENen bulizhatunk. Így aztán MENtettük, ami MENthető, kipakoltunk a sátorba, és azon nyomban ki is kértem az első söröm, illetve kikérte nekem Tamás, akinek ezúton is köszönöm! Mit tagadjam jólesett! Hét óra felé beindult az utolsó nap mindegyik helyszínen, és nem sokkal ezután már sejthető volt: a pénteki nap kicsit más lesz, mint a többi, ugyanis az egyetemisták ezen a napon kisebbségbe kerültek a MEN-en: hatalmas sorokban közelített a helyszín felé Miskolc város, és a régió fiatalsága. Jöttek a Belgára, jöttek más bulira, vagy jöttek csak legurítani pár sört. Tulajdonképpen mindegy, lehetőség mindenre volt. A buli tehát hatalmas volt, a sátor zárása után még bírtuk egy jó ideig szusszal, majd csendben bevonultunk a MERt-be és bár még a buli hangaláfestésével, de már előrepillantottunk a közeli jövőre: megérkezett a szerverünkre végleges formában az utolsó MERt…