Eljött, és elmúlt a második nap a MEN univerzumban. Ez jobb volt, a holnapi még jobb lesz, a péntek meg aztán fergeteges. Miért is volt jó a második nap? Szerintem....
A második MEN nap könnyebben indult.
Sikerült a nap folyamán tisztázni a jeggyel kapcsolatos dolgokat, így délután már nem volt ilyesmi mizéria, s így mi is időben elindulnunk a sátrunk felé, és sokkal jobb hangulatban cuccolhattunk ki. Ami a legfőbb, időben voltunk.
Hét órakor már kint rendezkedtünk a MERt PONt-ban. A rohangálás közben fel-felcsendültek az Első Emelet dalai a Nagyszínpadnál, óriási tömeg volt. A tini korom bálványainak koncertjének idején már rengeteg ember tolongott a sátrunknál, készültek a gonoszkópok, fogytak a chipsek, íródtak a MERt értékelő tesztek, mindenki velünk, és PomBear macinkkal szeretett volna fotót készíteni.
Aztán ellátogatott hozzánk a mi retrounk, Dr. Patkó Gyula. Betért hozzánk, aztán pár perc beszélgetés, a kötelező protokoll fotó és a saját szórakoztatásunkra bulifotó után továbbállt elvegyülni a buliz tömegben. A koncertek között voltak nagy rohamok a sátrunknál, ami érthető is, hiszen a Nagyszínpadon az Első Emelet után Alvinék nyomták a talpalávalót, aztán pedig egy másik régi, „nagyöreg”, klasszikus, a Bikini adott egy képet magáról.
Közeli helyen voltunk így a koncertet majdnem a végéig még hallottuk, de időközben véget ért a MERt PONt aznapi rendelése, így visszaköltöztünk a „szeribe”.
Hiába a sok Red Bull, a bulizhatnék vágya, most éjfél van, s ideje azt hiszem asztalt bontani, s haza indulni, MERt holnap lesz a nagy nap. Holnap MERt Szülinap a Piros Rockyban. Remélem, sokan lesznek, remélem jó hangulat lesz.Aztán pénteken ismét kinyit a sátor, megint megrajzoljuk a MERt PONt-ot, aztán buli, aztán beadandó írás…
Akkor hát, Jó éjszakát!