2012. február 07., kedd - Tódor napja van.

MEN 2008 - Ahogy mi láttuk 1.


Az alábbiakban a MERt szerkesztőinek szubjektív írásait lárhajátok MEN-ről, MERt PONt-ról, hallgatókról fellépőkről, röviden: a MEN2008 négy napjáról. Az első nap kaotikus volt, ám épp ezért feledhetetlen. Miért látjuk így? Olvasd tovább!




Nem indult könnyen a nap. Reggel még átlagos nap nyílt a MERt-ben, semmi nem utalt arra, hogy itt majd buli lesz ma este. S mint később kiderült nem is lett. Legalábbis nem nagy, és legalábbis nem a MERtnek.

No de térjünk vissza a napra. Délután négykor még a szerkesztőség tagjai egyrészt a lapzártával, másrészt a karakterszámokkal, harmadrészt a MEN-es progik támogatóival küzdöttek. No meg, a jegyszedőkkel, akikből a karszalagokat és passzokat, nem volt egyszerű kiverni. Nem is sikerült. Aznap. De erről majd később.

Szóval este fél hétre visszaért a MERt PONt-os csapat. Vagyis hétre. Na jó fél nyolcra. Ekkor elkezdtünk kipakolni, meg hát a VIP sátorból elkérni a jegyeket. Ez se volt könnyű feladat. Nem is sikerült megoldaniuk a MERt jegyek kiadását. Kinyitottunk kilencfelé, és ekkor megláttuk a valóságot. Ember ugyan volt, akik élvezték is a koncerteket. Mert hát valljuk meg, a hangulat jó volt.  Már az ABCD és Magna Cum Laude is vonzotta az embereket, de az igazi tömeg a Hooligansra gyűlt össze a fesztiválvárosban. Persze a többi színpadon is nagy volt a tömeg, sokakat érdekelt az Extazis, a Supernem, Subbass Monster, a Másfél Special és a Zagar is. Azonban aki nem csápolni, hanem táncolni akart az is választhatott két program közül. Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar a klasszikusabb, az Elektróger az elektronikus zenék kedvelőineknek adott teret. No, és mindemellett a sör folyt megállíthatatlanul, a bulifotósok dolgoztak – a mieink is, amint beengedték őket a szervezők közbenjárására – és az emberek tomboltak.

Szóval jó volt minden, a MERt mégis keserű szájízzel zárta ezt a napot. Azonban mielőtt elaludtam volna eldöntöttem: a következő napnak másnak KELL lennie. És úgy hajtottam álomra a fejem, hogy reggel a szeriben ezt tolmácsolom is majd mindenkinek.

akosfive.

Képeink hamarosan láthatók az első napról!

2008-05-08