Az idén is lehetőség van Fulbright- ösztöndíjakkal kijutni az Egyesült Államokba.
Az információs napon - amit március 11-én tartottak a rektori tanácsteremben - dr. Brückner Huba, a Magyar Fulbright Bizottság igazgatója tartott előadást. Mint azt megtudtuk, ez az egyetlen olyan ösztöndíjprogram, amellyel magyar hallgatók, doktoranduszok folytathatnak tanulmányokat, kutatásokat Amerikában (az együttműködés révén eddig mintegy 780 magyar állampolgár élhetett ezzel a lehetőséggel).
Évente mintegy 35 hallgató kaphatja meg ezt az ösztöndíjat. Pályázatot bármely tudomány- és művészeti területről azok a magyar állampolgárok nyújthatnak be, akik rendelkeznek felsőfokú végzettséggel és megfelelő szintű angol nyelvtudással. Az idén a jelentkezési határidő május 16. Pályázni egy űrlap kitöltésével lehet, ami a Fulbright Bizottságnál és a Tanulmányi Tanácsadó Központokban kérhető, illetve a http://www.fulbright.hu/ oldalról is letölthető, a szükséges mellékletekkel együtt. Azonban azok se keseredjenek el, akik nem jutnak ki a Fulbrightprogrammal, hiszen a bizottság honlapján további számos, az Egyesült Államokba szóló ösztöndíj-lehetőségről lehet tájékozódni.