A „Ha én gazdag lennék...” talk-show sorozat idei második felvétele november 21-én 14 órától lesz a műhelycsarnok körelőadójában, melynek a címe ez alkalommal A város peremén – A kultúra és a tudomány együtt épít várost! A musorban a tervek szerint részt vesz dr. Dobrossy István várostörténész, a B.-A.-Z. Megyei Levéltár igazgatója, Fedor Vilmos alpolgármester és dr. Kocziszky György, a Gazdaságtudományi Kar dékánja. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
November 21-én, szerdán délben adják át a C/2-es muhely és laboratórium felújított épületét a műhelycsarnok fejépületében. A HEFOP 4.1.2. számú projekt „A korszeru és versenyképes képzés tanulási és oktatási infrastruktúrájának fejlesztése a Miskolci Egyetemen” keretében a sikeres pályázat után, több mint egymilliárdos beruházással megvalósult a muszaki képzés és innováció egyik legfontosabb eleme. A fél évszázad utáni, a korunk követelményeit maximálisan kielégítő megújulás után az épületben lehetőség nyílik korszeru muszerek, gépek fogadására, a muszaki képzés gyakorlati és kutatási hátterének átütő fejlesztésére. A muhelycsarnok ad teret ugyanakkor a gazdászhallgatók részére kialakított számítógépes teremnek, a mintabanknak, miként a jogászhallgatók informatikai termének és mintatárgyalójának is. Az ünnepélyes átadáson az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára is részt vesz.
Konferenciát szervez a Tanárképző Intézet A fegyelmezés szerepe a nevelésben – történeti aspektusból címmel. A november 21-ei rendezvényen alakul meg a Fegyelmezés-történeti Kutatócsoport és a Neveléstudományi Szekció tagjai ekkor védik meg dolgozataikat.
November 23-án rendezi meg a Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar (CTFK) a gólyabálját Sárospatakon. A fellépők színes palettájához hozzájárul a Bon-Bon és Komár László is, a bulin a talpalávalót a Banquette zenekar biztosítja majd. A bál este 7 órakor veszi kezdetét, jegyeket elővételben is beszerezhetnek az érdeklődők a CTFK Dezső Lajos Kollégiumában, illetve a bál helyszínén, a Highlander Music Hallban.
Immár másodszorra várja a Politikatudományi Intézet a média és a politika jeles szereplőit Miskolcra az Országos Politikai Kommunikációs Konferenciára. A november 23-ai tanácskozáson 9-19 óra között a C/2 épület 34-es, 35-ös, 36-os előadóiban az országos tévécsatornák képviselői mellett politikusok, újságírók és politológusok is részt vesznek. A részletes program a www.politikatudomany.hu oldalon olvasható.
A Muszaki Anyagtudományi Kar (MAK) november 28-án, 9 órától rendezi meg a TDK-t az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság székházában (Erzsébet tér 3.). A rendezvény részletes programja megtalálható a kari honlapon (www.mak.uni-miskolc.hu).
November 28-án rendezi meg az Állam- és Jogtudományi Kar a büntetőjogi perbeszédmondó versenyt a mintatárgyalóban, mintatárgyalóban, a C/2. épületben. A helyezettek értékes díjakban részesülnek, és valamennyi résztvevő oklevelet kap. A zsűri tagjai a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség, a B.-A.-Z. Megyei Bíróság és a B.-A.-Z. Megyei Ügyvédi Kamara soraiból kerülnek ki. Az érdeklődők dr. Nagy Anita egyetemi adjunktusnál, a verseny főszervezőjénél jelentkezhetnek november 26-án délig az A/6-os épület 123-as szobájában.
Cselló mesterkurzust szervez a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet és a Miskolc Zenei Felsőoktatásáért Alapítvány a Zenepalotában. A november 30. – december 2. közötti kurzust Mérei Tamás csellóművész vezeti.
Leadták a hallgatók a nagy munkával elkészített Tudományos Diákköri Dolgozatokat, november 5. volt a határidő, az idén 265 dolgozat készült el. November 19-30. között a kari szekciók kezdték meg és folytatják értékelő munkáikat. A kari záróünnepségeket, ünnepélyes díjátadásokat pedig november 26. és december 7. között rendezik.