2012. február 07., kedd - Tódor napja van.

Kávézó


MERt ahol dolgozunk...

150. alkalommal tarthatjátok kezetekben a MERtet. E szép kerek szám ellenére is nagyjából hagyományos újságot készítettünk hagyományos rovatokkal, lám, még a Vicc my life is jelentkezik, igaz, rendhagyó módon. Kisebb csokorral gyűjtöttünk össze azokból a bakikból, melyek újságba sosem kerültek, de az olvasószerkesztőnk azért gondosan archiválta. A legtöbb igen mókás. Összeállítást olvashattok balul elsült beszélgetéseinkből, elszólásainkból is.


Szakítósdi

Ilyenkor, tavasz elején az emberek kicsit megőrülnek. A levegő ismét megtelik illatokkal, érzésekkel, az ember meg hormonokkal. Ez utóbbi miatt az a szerencsés, aki egyedülálló, meg akinek jól működő kapcsolata van. Ha pedig valakire ezek közül egyik sem igaz, bizony meglehet, hogy az április már egyedül köszönt rá. A bajt előre jelezni nem tudjuk, ám ha már bekövetkezett, megmagyarázni igen. A következőkben nyolc, igen népszerű szakítós dumát ismertetünk valós jelentéssel, és megtudhatjátok azt is, vajon ti milyenek vagytok szakítások terén.


Hej-hely... Helyszínelők!

Helyszínelők. E szó hallatán ki sír, ki meg nevet, vérmérséklete szerint. Ma már minden, valamit magára adó csatorna beszerzett egy-két (három-négy-öt) helyszínelős, nyomozós sorozatot. És persze ez még messze nem az összes. A következőkben bemutatjuk néhány még el nem készített helyszínelő-sorozat koncepcióját, és felsorolunk néhány fontos tudnivalót, amit ezek a sorozatok adtak a világnak.


Celebek, műsorok

Olyan világban élünk, ahol a citromlé mesterséges aromákat tartalmaz, a bútortisztító meg valódi citromot, tartja a mondás. Meg olyanban, ahol a celebekkel kapcsolatos hírek előkelőbb helyen vannak bizonyos magazinokban, mint a gazdaság hírei. Ez utóbbi állítást meg naponta tapasztalhatjuk. Ha pedig így van, feltétlen érdemes készülni arra, hogy mire számítsunk még. Ebben segít ezúttal rovatunk, illetve tesztünkből az is kiderül, hogy lehetnél-e te celeb.


Lehetsz-e celeb?

Neved:
Sztárneved:
Tévéműsorok, amikben szerepeltél:
Ebből saját:


Gonoszkóp

Minden rovat életében eljön az a pillanat, amikor el akar térni a megszokottól, hogy Ti, kedves olvasók, ne fásuljatok bele (vagy csak nagyon kicsit). Épp ezért a Gonoszkóp most kicsit rendet hagy... ergo rendhagyó kiadással jelentkezik. Persze paródia lesz, és gonosz is. Például, tudod te, hogy melyik növényre hasonlítasz leginkább? Rovatunkból kiderül.


Ha eljő a járvány

Ugye, senki nem gondolta volna első elemiben, hogy félni fog számoktól és betűktől? És ha azt mondom, hogy H5N1, vagy még inkább, most divatosan H1N1? Na, ugye, hogy ugye. Féltünk már a madaraktól, most épp a malacoktól, és hát szezonálisan is félünk a hagyományos influenzától, csak hogy ne unatkozzunk. Ha velünk tartotok, megtudjátok azt is, mitől lehet félni még, ha már nagyon unatkozunk, és arra is választ kaptok tesztünkből, hogy vajon hipochonderek vagytok-e.