2012. február 05., vasárnap - Ágota napja van.

Megkezdődött az új tanév


Sok változással és még több új hallgatóval, szám szerint 3481-el kezdődött el a 273. tanév egyetemünkön. A tanévnyitó ünnepi szenátusülésen dr. Patkó Gyula rektor különösen hangsúlyozta, mennyire fontos az új hallgatók számára, hogy a Miskolci Egyetemet választották, hiszen a diákok itt elérhetik a céljaikat, álmaikat.




Az ünnepségen részt vett dr. Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium felsőoktatási és tudományos szakállamtitkára is, aki átadta a Gazdaságtudományi Karnak a Felsőoktatási Minőségi Díjat, amelynek ezüst fokozatát nyerte el a kar - úgy, hogy az aranyat nem osztották ki.

A miskolci tanévkezdés már elképzelhetetlen lenne a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet koncertje nélkül, melyen a BBZI Szimfonikus Zenekara, Női kara és a Miskolci Bartók Kórus mellett a Magyar Állami Operaház művészei léptek fel. A szeptember 12-i hangversenyen Julian Lombana olasz karmester vezényelt.

Szeptember 17-én tartotta az Ökumenikus Egyetemi Lelkészség az évadnyitó istentiszteletet, a Deszkatemplomban. A könyörgéseket az oktatók mondták el, Isten segítségét kérve a sikeres tanévre.