Bár a lelkészség nem mondható tipikusan hallgatói öntevékeny csoportnak, mivel bőven kapott külső indíttatást, a csoport(ok) növekedése, a tevékenységi kör kibővülése elsősorban a közösségbe járók, vagyis az egyetemisták aktivitásától függ. Jól ismerik a direkt marketing alapelvét: a személytől személyig végzett „reklámozás” a leghatékonyabb, bármilyen okosan kitalált médiakampány sem képes olyan hatást kiváltani, mint a személyes ajánlás, ami az egyén kapcsolataira épül.

Az egyetemi lelkészség elég hatékony munkát végzett, ha az elmúlt évekre tekintünk, hiszen mára egy-egy nagyobb rendezvényre (például az évnyitó istentisztelet) 100-150 ember is eljön, négy éve viszont még csak 5-10 hallgató tudta, hogy egyáltalán létezik a szervezet. A történelmi egyházak (evangélikus, református, görög és római katolikus) tettek egy lépést az egyetemisták felé azzal, hogy kialakították az irodát, megadva a szükséges hátteret a közösségi életnek. Az egyetem vezetése pedig partnerként vesz részt a munkában.

Az egyház egyik feladata a „lelkek karbantartása”, ezért vannak személyesen jelen a lelkészek. Akik részt vesznek a lelkészség programjain, életében, azok bátran vallják, hogy normális, kiegyensúlyozott, Istent is számításba vevő életet érdemes élni, fiatalon, szabadon, örömmel. A közösség – ami elfogad, megtart és ahol értékeket lehet kibontakoztatni – egyfajta baráti kör, de jóval több is annál. Ide hívnak mindenkit, akár rendelkezik vallásos háttérrel, akár nem.