2012. február 05., vasárnap - Ágota napja van.

A diplomatervektől a profitig


Új, mintaértékű formákkal gazdagítja a Miskolci Egyetem hagyományosan jó ipari, gazdasági kapcsolatait – az innováció hatékonyságának növelését célzó lehetőségekről egyeztettek május 23-án, szerdán délután az egyetem és az intézmény műszaki karainak, az Észak-magyarországi Munkaadók és Gazdálkodók Szövetségének vezetői, dr. Patkó Gyula rektor és dr. Barkóczi István elnök, valamint az együttműködésben részt vevő kis- és középvállalkozások, cégek tulajdonosai, képviselői.




A Miskolci Egyetem december végén nyilvánosságra hozott intézményfejlesztési terve – „A tudás kutató egyetemet, az egyetem jövőt épít!” szlogennel – az egyik legjelentősebb stratégiai feladatként fogalmazza meg az ipari kapcsolatok megújítását, lehetőségeik kibővítését. A várható demográfiai, valamint a hazai felsőoktatás rendszerét jellemző változásokat is szem előtt tartó, 2020-ig előre tekintő fejlesztési tervben rögzítettek szorosan kapcsolódnak a város és a régió fejlesztési terveihez, programjaihoz, s építenek a hazai és az európai fejlesztési tervek, pályázatok forrásaira is.

Kulcsszereplő az egyetem

Egyfajta regionális mátrixként tekintve minderre, a Miskolci Egyetem a tudás, a kutatás, a fejlesztés és az innováció bázisaként kulcsszereppel bír a térség jövőjének alakításában. Az ebből adódó feladatokat korábban megfogalmazta már az intézmény, s napjainkra számos sikerrel zárt és jelenleg is zajló projektet valósít meg. E fejlesztési folyamatban a labor- és műhely-infrastruktúra közeljövőben lezáruló teljes felújítása felerősítette azt a törekvést, hogy az egyetem kutatási-fejlesztési (K+F) infrastruktúrájában megjelenjen a régió gazdaságának közvetlen igénye. Az erre irányuló projektek egyike a Tudásközpont épületének megépítése, amely elsősorban a multinacionális cégek labor- és irodaigényeit hivatott kielégíteni, illetve benne a végzős hallgatók cégeinek is otthont adó inkubátorház-funkció megvalósítása.

Újszerű forma, hogy élve a Felsőoktatási törvény és az Innovációs törvény lehetőségeivel, az egyetem a következő cégekkel közös céget alapít a műhely-, labor-infrastruktúra összehangolt fejlesztésére, az NFT II-ben biztosított források elnyerésére.

A május 23-i konzultáción megfogalmazott együttműködésben a Miskolci Egyetem partnerei:

Betatherm Kft.

DIGÉP Hungary Kft.

DAM 2004. Kft.

Elastico Kft.

FUX Zrt.

Star Plus Kft.

Metalcontrol Kft.

Milax Zrt.

MILL-Szer Kft.

BOKIK

Sajó-HÚS Kft.

SZATEV Zrt.

Technoplast McD Kft.

MÁV Tiszavas Kft.

Remy Automative Hungary Kft.

Ross Mould

BZK Gépgyártó Kft.

Haszon – a hallgatóknak is

Az újonnan alapított cég az egyetemi K+F fejlesztések üzleti hátterének megalapozása, a hatékony egyetem-gazdaság együttműködés új formáinak kialakítása mellett, a térség gazdaságának fejlesztésében és az egyetemi oktatás rendszerében is számos előnyt hozna. A campus kutatásai és eszközparkja például gyakorlati megoldásokat nyújtana e vállalkozások esetleges problémáira, míg a végzős hallgatók diplomatervük kidolgozásában, gyakorlati tudásuk megszerzésében is profitálhatnának az együttműködésből.


Az induló felsőfokú szakképzés és Bologna-rendszerű alapképzés gyakorlatorientált oktatást igényel, aminek hatékony háttere az alapítandó cég.

A részletekről további – belső és közös – egyeztetéseken döntenek a felek.

2007-05-24