Április 20-án a Polgári Jogi Tanszék - dr. Barzó Tímea szervezésében - „A családjog jövője“ címmel egész napos konferenciát tart, melyre országos hírű szaktekintélyeket is várnak. A megnyitó 9.45 órakor kezdődik, majd egy plenáris ülés keretében vitaindító előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők a XX. számú előadóban. A nagy érdeklődésre való tekintettel délután 13.30-tól két szekciót tartanak, az egyik házassági, vagyonjogi kérdésekkel fog foglalkozni, míg a másik a gyermeki jogokkal. A rendezvényről következő számunkban részletesen is beszámolunk.
Kunt Ernő (Tarczai Béla felvétele).Április 24-27. között láthatók a Kunt Ernő Képíró Műhely bemutatkozó filmvetítései a Miskolci Galéria kamaratermében. Kunt Ernő elismert vizuális antropológus volt, emellett egyetemünk Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszékének alapítója is. Az elnevezésében és szellemiségében is emléket állító filmes műhely tagjai által készített, a rendezvényen bemutatandó munkák változatos témájúak. Egyrészt megidézik a múltat: például az Itt az idő című film az ‘56-os forradalom szellemiségét kutatja, míg a Hegyivadász a Kárpátokban a Gyimesi-szorosban 1944-ben zajló harcokról szól. Másrészt jelenkori témák is felvetődnek: a Kibomlott kéve című alkotás Gyimesközéplokon kutatja a modernizációnak a tradicionális kultúrára gyakorolt hatásait, az Enter 2 nevű felvétel pedig egy elektronikus zenei alkotóknak bemutatkozási lehetőséget biztosító fesztiválon készült. A részletes program a MERtneten olvasható!
A Bartók Béla Zeneművészeti Intézet és a Miskolc Zenei Felsőoktatásáért Alapítvány zongora mesterkurzust szervez április 30. - május 1. között a Zenepalotában. A kurzus vezetője Kocsis Zoltán zongoraművész lesz. Megnyerte a Magyar Rádió Zongoraversenyének első díját, az egész világon ismert és nagyra becsült művész, számos hanglemezfelvétele aratott nagy sikert és nyert nemzetközi díjat. Sokoldalú muzsikus, zeneszerzőként és átdolgozások szerzőjeként is tevékeny, az elmúlt években egyre több időt szentel a vezénylésnek. Jelenleg a Nemzeti Filharmonikusok vezető karnagya és zenekarával sok nemzetközi turnén vesz részt.