.
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

GE-ösztöndíjasok


Ahogy azt már évek óta, idén is meghirdette a General Electric Ltd. (GE) Scholarship Leader ösztöndíját másodéves közgazdász-, menedzser- és mérnökhallgatóknak. 2007-ben Gáspár Marcell Gyula gépészmérnök- és Lassú Gábor anyagmérnök-hallgató nyerte el egyetemünkről.




A GE Alapítványa a Nemzetközi Oktatási Központon keresztül választja ki minden évben azt a 15 szerencsés és tehetséges másodéves hallgatót, akik aztán három éven keresztül évi 1000 eurós ösztöndíjban részesülnek. A díjazottak külön kihangsúlyozták, hogy ez nem jelent semmilyen jövőbeni elkötelezettséget a céggel. Az alapítvány csupán elő szeretné segíteni a vezetői képességekkel rendelkező hallgatók aktivitását.

A kiválasztás első lépcsője egy angol nyelvű pályázat megírása volt, ennek részeként önéletrajzot (egészen a középiskolától kezdve minden azóta elért eredményről), valamint motivációs levelet kellett írni, amiben külön helyet kapott az, hogy hogyan költi el a pénzt a pályázó, mindezek után pedig még két tanári ajánlást kellett csatolni. A kiválasztott 30 főt ezután szóbeli interjúra hívták be, ahol egy négytagú zsűri előtt kellett ugyancsak angolul bizonyítani rátermettségüket.

Az ösztöndíjról sok forrásból lehetett értesülni (NEPTUN, plakátok, előadások) mégis kevesen jelentkeztek egyetemünkről - részben passzivitásból, részben azért, mert kevesen biztosak az idegennyelv-tudásukban. Ezt a díjazottak is megerősítették, bár saját bevallásuk szerint eleinte ők sem gondolták, hogy nyerhetnek.

A pénzen túl még számos előnnyel járhat ez a program, hisz elég, ha csak a Nyári Szemináriumot említjük, ahol három napig más nemzetiségű díjazottakkal ismerkedhetnek, illetve vezető beosztású személyek előadásait hallhatják. A díj feltétele az is, hogy önkéntes munkát végezzenek a jelöltek, ami már csak azért is megéri, mert ennek révén további kapcsolatokat lehet kiépíteni az egyetemen. Még az előnyökhöz sorolhatjuk, hogy a nyerteseknek több területen is tud segíteni az alapítvány, legyen szó akár nyári gyakorlatról, akár kutatásról.

Az idei győztesek biztatják a leendő pályázókat: ne futamodjanak meg a kihívástól, mert ez tényleg egy olyan ösztöndíj, ahol a tehetség és a kitartás kifizetődik.