2012. május 22. kedd - Júlia, Rita napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Vissy Károly az időjárás-előrejelzés szerepéről


A televízióból ismert meteorológus november 15-én a Selyemréti Általános Iskolában, a British Council kampányának keretében tartott előadást. A szervezet ilyen jellegű rendezvények során próbálja minél több emberhez eljuttatni üzenetét az éghajlat és a környezet megvédése érdekében.




Vissy Károly végig olyan nyelvezetet használt, hogy a laikus ember is könnyen megérthette az "alap" időjárási folyamatokat, "amelyek egyben fizikai folyamatok is". Először ismertette az időjárás-kutatás történetének nagyobb állomásait. A meteorológia egyik célja egyrészt a következő időszakok időjárásának előrevetítése. A 18-19. században foglalkoztak először komolyabban időjóslással. Ekkor még nem tudtak megfelelő prognózist, modelleket létrehozni, mert az említett folyamatok sok összetevőből (matematikai, fizikai, kémiai) állnak, és „mire mechanikus úton elvégezték volna a számításokat, addigra szinte már egy új évszak következett volna be”. Az igazi változást Neumann János kutatásai hozták, aki az első számítógépek segítségével, 1957-ben 24 órás előrejelzést tudott készíteni.

Az előadásban szó esett a 2004-ben, a Tátrában pusztító viharról és annak okairól. Ehhez kapcsolódva Vissy Károly kiemelte az ember felelősségét az időjárás alakulásában, hiszen szélsőségek korábban is léteztek, de az elmúlt évtizedekben a pusztító jelenségek száma ugrásszerűen megnőtt. Az árvizek, a pusztító viharok megjelenését nehéz kiszámítani, de a meteorológusok bíznak abban, hogy a technológia fejlődésével a már napjainkban is használt „célzott megfigyeléses rendszer” kifinomultabb, minden eddiginél pontosabb előrejelzési alternatívákat eredményez. A jövőben lehetségessé válik a hirtelen kialakuló jelenségek néhány napos előrejelzése, így azonnal tudják értesíteni az adott régiót, megkönnyítve a felkészülést és a károk megelőzését.

A viharok típusaival és az árvizek kialakulásának okaival záródott az érdekes előadás. A hazánkban is tapasztalt pusztító viharok száma az elmúlt évekhez képest megnövekedett, erejük és élettartalmuk megerősödött, ezt a kedvezőbb kialakulási körülmények teszik lehetővé. Vissy Károly röviden a meteorológus felelősségéről is szót ejtett, hozzátéve, hogy az elküldött előrejelzés figyelmen kívül hagyása tragédiába torkollhat (2006. augusztus 20.).

Az emberiség tehet annak érdekében, hogy az előrevetített drasztikus jövő ne valósuljon meg. Ha viszont továbbra sem történik jelentősebb csökkenés a környezetszennyezés mértékében, akkor egyenes út vezet a már így is nehezen elkerülhető folyamathoz: a Föld erőteljes éghajlati átalakuláson fog keresztülmenni.