- Hiába mondtam neki, ő csak fújta a magáét. Ilyenkor nem lehet beszélni vele. Tudod, milyen. Mellette aztán senkinek nem lehet szava. Mindig fáradt és a tévé előtt ül. Merthogy ő dolgozik! Úgy beszél, mintha én egész nap a lábamat lógatnám. A múltkor is mondom neki, menjünk színházba vagy moziba. Olyan ritkán mozdulunk ki, és akkor is... Persze ő minden héten elmegy sörözni meg meccset nézni. Mondom, menjünk moziba, tudod, most adták azt az izét, na hogy is hívják. Segíts már...azt amelyik hízott vagy húsz kilót a szerep miatt, a Hugh Grant is játszik benne...
- Ki?

- Jaj, hát az a jóképű angol pasi, ebben a gonoszt játssza. Na, mi is volt a címe?

- Bridget Jones naplója, te tökéletlen. Lehet, hogy egy árnyalattal ingerültebb vagyok a kelleténél. Nekem aztán nem kacsingat a trágárság divatja, mint számos kortársam munkájában, de nem tagadhatom, hogy gyakran használom ezeket a kifejezéseket, minden különösebb gyalázkodó tartalom nélkül. Afféle kódolt kötőszóként. Ne vessetek hát rám követ, inkább figyeljetek, ihol ni már jő is a felmentő sereg. A buszra felszállók hada, akik a hétvége előtt még utoljára jól kimulatják magukat a városszéli bevásárlóközpontban. Telepakolják a hatalmas méretű bevásárlókocsikat mindenféle használhatatlan kacattal, olasz ásványvízzel, franciakulccsal meg leárazott kínai porcelánnal. Azután meg hosszasan megbeszélik az ismerős családdal a központ egyik kimérésében, hogy mennyire drága és megfizethetetlen minden árucikk mostanában. Mert hát a mi kis országunkban nincs pénz. Nincs egy fillérje sem senkinek, de azért a boltok felé tartó autóbuszokon fürtökben lógnak a derék polgárok, és a legtöbb baleset a frissen megnyílt központoknál történik, a soha nem látott autóáradat áldásos hatásaként. Ingerülten tuszkolják fel egymást a buszra, nem sokat foglalkoznak egy állas vagy lábtiprás esetével. Néhány megálló múlva azonban csitul a zaj, és lezúdul a tömeg a járdára. Innentől újfent az ismerős arcok fémjelzik a busz rakományát.

- Tényleg, Bridget Jones, már itt volt a nyelvemen.

- Na csakhogy kitaláltad, te löttyedt tehén.

- Nahát olyan muris volt az egész, én már rögtön sejtettem a bemutatóból is. Mondom neki, hogy már milyen régen voltunk együtt bárhol. Meg hogy állandóan csak a híradót bámulja. Képzeld, megnézi az összeset. Először lemegy a Dunán, azután a kettesen, az ertéelen, a végén meg az egyesen. Ugyanazt mondja mindegyik, de még az időjárás-jelentésnél sem szabad zavarni, mert teljesen behülyül tőle. Hiába mondtam neki vagy

egy hétig lefekvéskor, te Jani menjünk már el erre a filmre. Azt mondja, minek mennénk, a múltkor már voltunk. Mondom, az a múltkor két éve volt, amikor a Titanicot néztük. Erre nem azt mondja, hogy igen, milyen szép film is volt. Hanem, hogy nagyon vágta a szék ülőkéje, meg nem tudta rendesen kinyújtani a lábát...

- Mintha csak az én Ferim mondta volna. Nem lehet azt rávenni semmire. Folyton csak ül, meg azt mondja, hogy elfáradt a munkában. Meg hogy ő ilyenkor már nem is vágyik másra, csak egy kis nyugalomra. Az is megnéz minden hülyeséget... mintha egyre hülyébb lenne. A múlt héten pénteken azt mondja reggel, hogy úgy kíván egy kis krumplis tésztát, de úgy ahogy anyósom csinálta. Amíg szegény életben volt. Jolika néni mindig sok szalonnával csinálta, azzal a jó zsírossal, meg mindig jól megpaprikázta...

- Én is úgy szeretem, nem is jó az olajjal.

- Tényleg, a zsírosbödön a király, az meg is látszik, lányok, hogy egyikőtök sem vegetáriánus.

- Estére megcsináltam neki, erre mikor jön haza, rögtön nekem állt, hogy minek csináltam krumplistésztát, mikor a hűtőben ott van a sok kaja, ki fogja azt megenni. Mondom neki, hogy te kérted reggel. Hát ő nem kért semmit, csak úgy mondta, különben is lehetne annyi eszem, hogy tudjam, hogy a sok felvágottat meg trappistát is meg kell ennie valakinek.

- Hát igen...

- ...

- Tényleg láttátok a Vadmacskát tegnap?

- Az az új argentin sorozat?

- Persze, persze, az a színésznő játszik benne, aki a Pampák királynőjében Gloriát játszotta.

- Hát meg akartam nézni, de eljöttek a gyerekek, aztán Lacika egy kis palacsintát kívánt, hát megsütöttem neki. Utána meg már olyan fáradt voltam, hogy rögtön elaludtam.

- Na, hát ez volt az első rész. Még én sem tudok sok mindent, de nagyon jó...

- Elnézést hölgyeim, de sajnos távoznom kell. Köszönöm a kellemes beszélgetést, isteni volt. Remélem, legközelebb nem emelkedünk ekkora magasságokba, mert máris szédülök...
Mondjuk az a barna nem is lehetett rossz ... vagy húsz éve. :-)) ... a francba, majdnem elfelejtettem jelezni...