2012. február 05., vasárnap - Ágota napja van.

Hallgatók a tandíjról





Nevelős Péter

II. évf. Gépészmérnöki és Informatikai Kar, informatika szak
Egyáltalán nem értek egyet a tandíj bevezetésével. Középiskolában azért tanultam olyan keményen, hogy bejuthassak az államilag finanszírozott képzésbe. Azzal, hogy tandíjat vezetnek be, azok a diákok fognak jól járni, akik nem olyan jó képességűek, vagy nem tanultak elég jól, és emiatt csak költségtérítéses képzésre vették fel. Igazságtalannak tartom.

Vasvári Nándor

II. évf. Gépészmérnöki és Informtaikai Kar, informatika szak
Nagyon nem helyeslem. Az, hogy eltűnik a határ a költségtérítéses képzésben résztvevők és az államilag finanszírozottak között, ahhoz vezet, hogy olyanok is felvételt nyerhetnek felsőoktatási intézményekbe, akik nem oda valók. Emellett a hallgatókat bele fogja kényszeríteni a diákhitelbe, hiszen a tandíj mellett még fizetni kell sokaknak a kollégiumi díjat, az albérleteket, az utazást stb...

Ortner Györgyi

IV. évf. Állam- és Jogtudományi Kar
Azt mondják, azért kell tandíjat fizetni, mert ennek eredményeképpen kevesebb lesz a hallgató, csakhogy véleményem szerint semmi kapcsolat sincs a tandíj és a hallgatók száma között. Azzal is számolni kellett volna, hogy a mindennapi élet is sokba kerül, emellett nagy megterhelés egy egyetemistának még magáért az oktatásért is fizetni. A nappali képzésben tanulóknak az egyetem mellett szinte lehetetlen munkát is vállalni, hiszen a tanulás maga is megerőltető és egész napos elfoglaltság, mellesleg nem is igen lehet állást találni.

Mészáros Zoltán

IV. évf. Bölcsészettudományi Kar, magyar szak
A tandíj bevezetése igazságtalan az állami finanszírozású hallgatókkal szemben. Eddig úgy működtek a dolgok, hogy amiért tanultam, azért pénzt kaptam: ösztöndíjat. A következőkben azért fognak tanulni a hallgatók, hogy a fizetésükből levonhassák a tandíjukat. Egyetlen jó momentum benne, hogy a jól tanuló költségtérítéses hallgatók bekerülhetnek az államilag finanszírozott képzésbe, a rosszul tanulók pedig költségtérítésesek lehetnek.