2012. február 05., vasárnap - Ágota napja van.

A fer nem fair





Hircsu Ákos, a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának általános alelnöke elmondta, hogy álláspontjuk szerint - amely egyébként az országos szervezet nézeteivel egybevág - a tandíj ilyen formájú bevezetése teljes mértékben igazságtalan. A felsőoktatási törvénymódosítás jelenleg az alkotmánybíróságnál van normakontrollon, még a döntést nem tudni, mindenesetre a HÖOK teszi a dolgát, hallatja a hangját. A legfájóbb dolog az a fer bevezetésében, hogy csupán egy 15 százalékos nagyon szűk réteg az, aki a tanulmányi eredményei alapján nem kötelezhető tandíjfizetésre, szociális helyzet alapján pedig szintén olyan szűk keresztmetszetet határoz meg a minisztérium, ami nem elégséges ahhoz, hogy a kiemelten hátrányos szociális helyzetű hallgatók is tudjanak járni felsőoktatásba.

Az alelnök elmondta, hogy egy árva vagy félárva hallgató csak akkor jogosul mentességre, ha középiskolában is kapta a járandóságot. Ez nagyon kevés, főleg egy olyan régióban, mint a miénk, ahol országos viszonylatban is nagyon sok hátrányos szociális helyzetű család él, hiszen azért az Miskolci Egyetem diákságának 60 százaléka Borsod-, Heves- és Nógrád megyéből (azaz az észak-magyarországi régióból) kerül ki - mutatott rá Hircsu Ákos.