A tandíj, vagyis a fejlesztési részhozzájárulás bevezetéséről szóló törvény még az Alkotmánybíróság előtt van, azonban a hallgatókat bizonyára érdekli, hogy az intézmény mire is fordíthatja majd az általuk befizetett összeget. Széll Gábor, a Miskolci Egyetem gazdasági főigazgatója ezt is elmondta lapunknak.
Arról, hogy a fer-t mire költheti el az egyetem, még eléggé korai beszélni, hiszen a törvény végrehajtásának részletei még nem kristályosodtak ki.
Az bizonyos, hogy a felsőoktatási intézménynek a befolyt összeg
minimum harmadát és maximum a felét a hallgatói ösztöndíjakra kell fordítania - mondta Széll Gábor. A befizetett pénz visszajuttatásáról (ösztöndíj és szociális támogatás) az egyetem és a Hallgatói Önkormányzat dönt majd a tanulmányi eredmények és a szociális helyzet alapján. A maradékból pedig az intézmény napi működéséhez szükséges összeget, például a rezsit fedeznék, illetve általános fejlesztési célokra fordítanák.
A fer a felsőoktatási intézmény támogatásának csak az egyik szelete. Emellett az államilag finanszírozott helyekre felvehető hallgatók száma határozza meg, hogy mennyi támogatást kap az államtól egy egyetem. Hiszen ha kevesebb hallgatót vehetnek fel, kevesebb a normatív támogatás összege is - az államilag támogatott helyek száma pedig a következő években minimum tíz százalékos csökkenést fog mutatni. A harmadik gond a felsőoktatási intézmények pénzszerzésében az, hogy a bolognai rendszer miatt az alapszakokra járó hallgatók után kapott normatíva összege alacsonyabb, mint a korábbi képzési rendszerben. Széll Gábor hozzátette, hogy a fent említett okok miatt még a legoptimistább feltételezések szerint sem lesz jobb anyagi helyzetben az egyetem a tandíj bevezetésével.
Hogy milyen esélyei lennének a magyar felsőoktatásnak, ha nem vezetnék be a tandíjat? A gazdasági főigazgató azt válaszolta, hogy ez felgyorsítaná a pénzügyi konszolidációs folyamatot, és több felsőoktatási intézmény megszűnne vagy integrálódna. Az is igaz azonban, hogy a minőségi képzés, illetve a munkaerő-piaci igényeknek való jobb megfelelés érdekében a „diplomagyárakat” meg kell szűntetni.