.
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Sebestyén Csaba a HÖK élén


Új vezetősége van a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának. Ennek apropóján beszélgettünk az új elnökkel, Sebestyén Csabával.




- Talán kézenfekvő, ha azzal kezdjük: mit lehet tudni rólad?

- Sebestyén Csaba vagyok, 1999-ben érettségiztem Szolnokon, azt követően jöttem a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karára. Elsőéves hallgatóként dékáni megbízott voltam. Az ezt követő tanévben jelentkeztem a Magyar Mérnökhallgatók Egyesületébe, és ott kezdtem dolgozni, valamint dékáni megbízottként továbbra is vittem a tankör, illetve az évfolyam ügyeit. 2000-ben kerültem a Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatába, mint megválasztott évfolyam-képviselő. A kari HÖK közgyűlése 2002-ben megválasztott általános alelnöknek, a tisztséget egy évig töltöttem be. Ezt követően 2003-tól pályázat útján választottak meg a szervezet elnökévé. A ME-HÖK elnöki tisztségét 2006. július 1-jétől látom el.

 

- Miért történt változás a Hallgatói Önkormányzat élén?

- A Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatainak évente van tisztújítása, és az elnökségi tagokat is minden karon, illetve a ME-HÖK-ben is évente újítják meg. Ez persze jelenthet folyamatosságot is, hiszen lehetnek olyan elnökségi tagok, akiket több egymást követő évben is megválaszthatnak. Az előző elnökség négy évig vezette a szervezetet, és egyszerűen szükség volt egy új csapatra.

 

- Milyen változásokat fog hozni az új vezetés? A régi vonalat követitek, vagy szükségét látjátok új utakra lépni?

- Úgy gondolom, hogy az elmúlt négy év a hallgatói önkormányzat szempontjából meghatározó volt. Továbbra is törekedni fogunk arra, hogy az egyetemi vezetéssel jó együttműködést és konszenzust tudjunk kialakítani. Ezt a jó irányvonalat mindenképp szeretnénk folytatni. Nagy figyelmet fogunk szentelni a hallgatói érdekképviselet egységének megőrzésére, és minden eszközt meg fogok ragadni az egységes hallgatóság megosztására irányuló kezdeményezések megakadályozására. Természetesen lehetnek változást igénylő esetek is. Ahol változtatásra van szükség, ott mindenképp meg fogjuk tenni a szükséges lépéseket. Ha pedig voltak hibák, azokat meg kell próbálni kijavítani.

 

- Esetleg valami konkrétumot tudnál mondani?

- Így az elején számomra is sok új dolog van, ezért nem szeretnék konkrétumokat megnevezni. Az új felsőoktatási törvény bevezetésével várhatóan sok intézményi szabályzat módosul, melyre kiemelkedő figyelmet kell fordítani a kari, illetve az egyetemi HÖK-nek egyaránt. Az már világossá vált előttem, hogy a ME-HÖK PR tevékenységét fejleszteni kell. Kicsit nyitni szeretnénk mind a hallgatók, mind pedig az oktatók felé, hogy többet lehessen tudni a ME-HÖK feladatairól, működéséről, mindennapi tevékenységéről. Ehhez meg kell teremteni a ME-HÖK munkája számára a nagyobb nyilvánosság feltételeit.

 

- Ha már itt tartunk, el tudnád mondani, hogy mik azok a feladatok, amiket a HÖK irányít, illetve kezel itt az egyetemen?

- Én nem is irányításnak, illetve kezelésnek nevezném ezeket a dolgokat. Legfontosabb feladatunknak tartjuk a felsőoktatási törvényben, egyéb jogszabályokban és az intézményi szabályzatokban rögzített, a hallgatói önkormányzat részére biztosított jogok megőrzését, valamint azok gyakorlati érvényesítését. Az elmúlt évek tanúsága szerint ezek nélkül nem létezhet hatékony hallgatói érdekképviselet.

 

- Kicsit kanyarodjunk most vissza a te személyedhez. Azt mondtad Szolnokon tanultál. Ott is születtél, onnan származol?

- Igen, ott születtem, és csak 1999-ben hagytam el a várost, amikor felvételt nyertem a Miskolci Egyetemre.

 

- Már végeztél a Gépészmérnöki Karon, és mégis Miskolcon maradtál. Ezt úgy lehet érteni, hogy a város melletti voksod végleges?

- Jelenleg kiegészítő képzésben részt vevő nappali tagozatos hallgató vagyok. Az első diploma megszerzése után úgy éreztem, hogy egy másik képzést is sikeresen el tudok végezni. Arra, hogy Miskolcon maradok, vagy esetleg visszamennék-e Szolnokra, még nem tudok választ adni.

 

- Annak idején miért éppen Miskolcra esett a választásod? Konkrét cél volt a Miskolci Egyetem, vagy egy a sok közül?

- Két felsőoktatási intézményt jelöltem meg, a Miskolci Egyetemet és egy budapesti intézményt. Szülővárosomhoz Budapest jóval közelebb van, mint Miskolc, ezért kollégiumi férőhelyet nem biztos, hogy kaptam volna. A fővárosban az albérlet költségei nagyon magasak, ami a családomnak nagy megterhelést jelentett volna. Ez volt az egyik oka, hogy Miskolc mellett döntöttem. A másik pedig az, hogy egy-két ismerősöm itt tanult és mindannyian azt mondták, hogy Miskolcon nemcsak a képzés jó, de a diákélet is fantasztikus. A másik intézményről nem sok ilyet hallottam. Most azt kell mondanom, hogy nem bántam meg döntésemet.

 

- Az országban járva, mindenhol negatív sztereotípiák éltek/élnek Miskolcról. Szolnokon mennyire volt ez így? Te mennyire érkeztél negatív képekkel a városba?

- Szolnokról is hallani nap mint nap negatívumokat, ezért Miskolc tekintetében engem nem igazán hatottak meg ezek a dolgok. Azzal tisztában voltam, hogy az Egyetemváros a várostól kicsit elszigetelt részen van. Nem sokkal tanulmányaim kezdete után megtapasztaltam, hogy aki itt tanul, az része lesz a település életének is. Úgy gondolom, hogy Miskolc egy szép és folyamatosan fejlődő város.

 

- Végül pedig, a szokásos kérdést tenném fel. Mit üzensz az olvasóknak?

- Véleményem szerint, aki a Miskolci Egyetem hallgatója, büszke lehet arra, hogy egy ilyen régi hagyományokkal rendelkező, kiváló intézmény polgára. Én büszke vagyok rá. Az oktatóknak pedig azt szeretném üzenni, hogy legyenek minél türelmesebbek a hallgatókkal.