Fejlődőképes-e az egyetemi oktatás? Meg tud-e felelni a modern kor követelményeinek (mennyire közhelyszerű szókapcsolat, mégis helytálló). Elég élő-e a kapcsolat a tanterv készítői és a piaci igények formálói között? Van-e kellő visszacsatolás, hogy a vállalatok milyen szakembereket szeretnének soraikban tudni? Lehet-e rugalmasan alakítani a tanterven azért, hogy speciális felkészültséghez juttassuk a leendő kollégákat?

Mert sajnos sok esetben olyan tantárgyat kell tanulni, amiről részben vagy egészben már volt szó korábbi félévekben, elvéve ezzel a lehetőséget olyan tárgyaktól, melyek segítségével bővíthető lenne a hallgatók látásmódja.

Konkrét példát is mondok.
A magyar szakon, az első éven tanított bevezetés a nyelvtudományba és a negyedéven oktatott általános nyelvészet című tantárgyaknak még a jegyzete is megegyezik és a tantervben is tetten érhető az átfedés. Vagy vegyük a gazdászoknál a szervezet-prognosztika néven futó tantárgyat, aminek nagy az átfedése a korábban tanult üzleti prognosztikával és más egyetemeken, főiskolákon informatikai statisztika néven fut. Számítógépes alkalmazásokat kell papíron végezni, kinyomtatott

excel munkalapon, alapvetően fontos gazdaságstatisztikai számítások, de majdnem annyira nevetséges, mint a gépészeknél pascalban programozni papíron.

Hozzáteszem, rengeteg oktatási célokra felhasználható számítógéppel bővült egyetemünk eszközparkja, de sajnos ez nem párosult oktatói oldalról kiforrott tantárgyi koncepcióval. Gondoljunk csak arra, hogy egyik végzős sem kap kezdő állása mellé egy titkárnőt, tehát elengedhetetlen fontosságú ma már, hogy tudjanak az emberek gépelni. Az egyetemi beadványokat, diplomamunkát kínszenvedés két ujjal bepötyögni, sőt az egyetemi rektori kérelmekben szemezgetve is óriási felületességet, tartalmi, küllemi igénytelenséget tapasztalhatunk. Senki sem tanít az egyetemen gépírást és levelezési ismereteket!
Minden prezentációt itt is csakúgy, mint a cégeknél Power Point-ban kell elkészíteni. Senki nem tanítja eddig az egyetemen a prezentációs technikának ezt a részét! De természetesen még lehetne folytatni a sort.

A kérdés az, hogy milyen gyorsan tudunk reagálni, hogyan tudjuk a párhuzamosságokat lecsökkenteni annak érdekében, hogy erőforrásainkat valódi, szükséges és versenyképes tudás átadására fordíthassuk.

Mindenképpen várjuk leveleiket, leveleiteket a témával kapcsolatban. Mielőtt letorkolló e-mail-ek egész halmazát kapnánk, hangsúlyozom: büszke vagyok arra, hogy a Miskolci Egyetemre járok, de soha nincs olyan állapot, amitől ne lehetne egy még jobbat, hatékonyabbat elérni. Gondolkodjunk együtt hangosan!

mert@gold.uni-miskolc.hu