.
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Korszerű és versenyképes tanulási, oktatási terek


A HEFOP 4.1.2 "A korszerű és versenyképes tanulási és oktatási terek kalakítása a Miskolci Egyetemen" projekt három elemből épül fel. Ezek keretében egyebek mellett épület- és laboratórium-felújítások, új oktatási és tanulási terek kialakítása, valamint jelentős informatikai fejlesztések zajlanak és várhatók a közeljövőben.




Az 1. és a 2. komponens keretében a C/2. épület öt hajójának korszerűsítésére, a műhelyrészben új galériák építésére, valamint a fejépület átalakítására kerül sor. Utóbbiban kap helyet az Állam- és Jogtudományi Kar mintatárgyalója, továbbá a Gazdaságtudományi Kar mintabankja és többfunkciós oktatóterme, amelyekkel a "műhelycsarnok" átalakítása befejeződik. Ezen kívül különböző tanszéki laboratóriumok felújítása is szerepel a programban, így az idén a Kémia, az Elektrotechnikai-Elektronikai, valamint a Hidrometallurgiai Tanszékek laboratóriumainak nagy része is megújul.

Egy másik akcióterület az Egészségügyi Főiskolai Kar, ahol a védőnő- és a gyógytornász-képzésekhez további fejlesztésekre kerül sor. A projekt-ütemterv szerint 2007-ben a Gépelemek Tanszékén alakítanak ki egy akusztikai laboratóriumot, felújítják a Fizikai Tanszék laboratóriumait, valamint galéria épül az Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék C/3. laboratóriumában. Jelenleg a fenti munkák elvégzéséhez a kivitelező kiválasztására folyik a közbeszerzési eljárás, amely várhatóan május elején szerződéssel lezárul és elkezdődhetnek a munkálatok.
A projekt 3. komponense az informatikai fejlesztéseket tartalmazza, amelyek egy része az elmúlt hónapokban megvalósult.

Hálózatfejlesztések
Az egyetemi informatikai gerinchálózat minden csomópontjáig már biztosított a gigabites sávszélesség, ezért a hálózat szűk keresztmetszetei az intézeti, tanszéki szinten még meglévő 10 Mbps-os elavult, korszerűtlen hálózatrészek. Ezt figyelembe véve újult meg két olyan épület, ahol jelentős volt még a korszerűtlen hálózati végpontok száma. Az egyik a Bölcsészettudományi Kar épülete, ahol 170 darab végpont épült ki, a másik az A/6 épületrész (Állam- és Jogtudományi Kar, illetve Bölcsészettudományi Kar helyiségei), ahol 150 végpont épült ki, így mindkét épületben elérhető a 100 Mbps sávszélességű informatikai hálózat. A Matematikai Intézetben a nagy számításigényű feladatok miatt valósult meg egy intézeten belüli, gigabites sávszélességet biztosító belső hálózat 60 darab végponttal.

Bölcsészettudományi Kar multifunkcionális hallgatói tér fejlesztése.
Az utóbbi időben rohamosan terjed az alapvető monográfiák, kézikönyvek, adattárak, történeti források és irodalmi művek elektronikus adathordozón való megjelentetése, amelyek számos humán tudományi vonatkozásban dominánssá is válhatnak. A CD-ROM használatához szükséges technikai háttér nem volt biztosított a karon. Ezen funkciók biztosítására 4 multimédiás számítógéppel ellátott munkahely valósult meg, és az eredmények elvihető megjelenítését egy nagyteljesítményű hálózati nyomtató biztosítja.

Központi fejlesztések
A Miskolci Egyetem informatikai infrastruktúrájára jellemző, hogy mind az erőforrások, mind az informatikai hálózat és az egész rendszer menedzselése centralizált. 2001-ben történt az utolsó központi erőforrás-bővítés, az azóta eltelt idő alatt jelentős kari infrastruktúra-növekedés következett be. A szolgáltatás színvonalának megtartása érdekében szereztünk be 2 darab IBM P720-as szervert. Ezek folyamatosan veszik át a feladatokat a régi erőforrásoktól.
Infopontok kialakítása
A hallgatói hozzáférés biztosítása az egyetemi infrastruktúrához, vizsgára jelentkezés intraneten keresztül, a NEPTUN-rendszer elérésének biztosítása érdekében a C/2. épület 6. hajójában 3 darab infopont került. A típus kiválasztásánál figyelembe vettük, hogy ezeket az eszközöket a mozgáskorlátozottak is használni tudják.
Az informatikai fejlesztések is folytatódnak, amennyiben a felújí­tás és átalakítással érintett terekben számítógépes termek és laboratóriumok kerülnek kialakításra a megfelelő számítógépes hálózati vég­pontok kiépítésével, valamint munka­állomások beszerzésére is sor kerül. Része a programnak további központi erőforrás-fejlesztés is.
Az építési munkálatok - a projekt ütemterve szerint - május közepén kezdődnek, a kisebb tanszéki laboratóriumi felújítások szeptemberre befejeződnek, a C/2. épület öt hajójának és fejépületének felújítása azonban - tekintettel a feladat nagyságára és bonyolultságára - egy éven keresztül zajlik, és jövő év szeptemberére zárul le. Az építések alatt igyekszünk alkalmazkodni a laboratóriumok muködési rendjéhez, a munkálatok alatt mindenki megértését és türelmét kérjük.

Lukácsné Huszti Mónika,
a Pályázati Iroda vezetője