Február 1-én, pénteken este 19 órától a Művészetek Házában rendezi meg Klazz koncertjét a Miskolci Szimfonikus Zenekar
A különleges hangverseny igazi zenei csemegét kínál a zenekar a közönségnek. A szimfonikus és jazz hangzását ötvöző koncerten elhangzik majd Fridrich Gulda Csellóversenye, Oláh Kálmán Hungarian Moods, valamint Zsoldos Béla Movie és Mericske Ernő Vivaldiana című darabjai. A koncerten olyan neves művészek lépnek majd színpadra a Miskolci Szimfonikus Zenekarral mint Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, aki csellistaként működik közre a koncerten, Lukács Miklós cimbalmos, Csepregi Gyula Liszt-díjas szaxofonművész valamint Márffy Gabriella hegedű művésznő. A koncerten közreműködik Dés András és Barcza Horváth József. A zenekart Kovács László vezényli majd.
Klazz koncertek
Kovács László a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és a jazz muzsika elkötelezett híve, több mint 6 éve határozta el, hogy a megszokott szimfonikus koncertektől valami újjal, valami szokványostól eltérővel szeretné meglepni a komolyzenét kedvelő közönséget. Ezen elhatározás eredményeképp születtek meg a Klazz koncertek. Az elképzelés olyan népszerűnek bizonyult, hogy mára elképzelhetetlenné vált az évad Klazz koncertek nélkül.
A sorozat elnevezése a klasszikus és a jazz szavak összevonásából keletkezett, s céljaként azt tűzte ki, hogy a szimfonikus zene műfaji korlátainak átlépésével egy új hangzásvilággal lépjen a színre a város közönsége előtt. Az elmúlt évek során számos neves és nemzetközileg is elismert művésszel dolgozott együtt a miskolci zenekar a Klazz koncertek alkalmával. A vendégek között találjuk ( a teljesség igénye nélkül) Vukán Györgyöt, Oláh Kálmánt, Balázs Elemért, Fekete-Kovács Kornélt, Babos Gyulát, Borbély Mihályt, László Attilát, a Cotton Club Singerst és a Bolyki Brotherst.