Az elmúlt hónapok fájó tanulsága, hogy – hiába a vészharangok – a társadalom legnagyobbrészt érzéketlen a felsőoktatás problémái és jövője iránt. Azt mondják, nem kell annyi diplomás, aki tanulni akar, az fizessen.  Nem értik, hogy államilag támogatott hallgatók nélkül jelenleg lehetetlen volna az egyetemek és főiskolák fenntartása, amikor a folyamatos forráselvonások már így is azok működését veszélyeztetik. Nem látják, hogy az államilag támogatott férőhelyek csökkentése mögött egyetlen valódi szándék húzódik, mégpedig a felsőoktatásból történő további forráskivonások szándéka. Épp ezért félő, idővel már fizetni se lesz hol a diplomáért.

Persze vannak, akiket ez sem hat meg: szerintük nem csak hallgatókra, hanem bizonyos képzésekre sincs szükség. A közelmúltban megszólalt az ország egyik leggazdagabb embere – aki korábban épp egyetemünkön jelentette ki, hogy betiltaná az iskolai művészeti szakköröket –, és amellett érvelt, hogy nem szabadna áldozni az olyan tudományterületekre, amelyek mögött nem áll termelési háttér. Úgy gondolom, a felsőoktatás szervezésébe való beleszólás a hasonlóan gondolkodó, a gazdaság mindenhatóságában hívő, a szellemi értékek iránt pedig abszolút érzéketlen technokraták részéről épp úgy káros volna, mint például azoknak a frusztrált embereknek a részéről, akik mindig ellenszenvvel tekintenek az általuk sohasem látogathatott egyetemek és főiskolák ingyenélőnek tartott hallgatóira.

Jó volna, ha a felsőoktatás dolgaiban végre azok dönthetnének, akik képesek értékelni az intézmények, az egyes karok és intézetek szakmai – oktatási és kutatási – teljesítményét, és ezt helyeznék mérceként előtérbe a rövidtávú költségvetési és munkaerőpiaci szempontok helyett. Bár meglehet, az ilyesfajta idealizmus kevésbé időszerű most, amikor az intézményi autonómiák felszámolásáról és újabb jelentős forráselvonásokról érkeznek hírek. Ki kell állnunk érdekeink és értékeink, egyetemünk és karaink védelmében, határozottabban, mint eddig bármikor, mert ezt senki más nem fogja megtenni helyettünk!
 
Rada János