.
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Pletykák a színházban


 Január 27-én mutatták be először Neil Simon Pletykák című komédiáját a Miskolci Nemzeti Színházban.




 Neil Simon darabja eleinte kriminek tűnik, később azonban jönnek a sorozatos poénok, a lehetetlen helyzetek és a véget nem érő nevetés. A pletykálkodás hátulütőit felvonultató komédiában helyet kap a naivitás kifigurázása, valamint hiteles korrajzot kapunk a felkapaszkodott emberek sznobságáról is – persze ezt is jó adag humorral fűszerezve. New York alpolgármestere ünnepséget szervez saját házában, ahol azonban rejtélyes baleset éri őt. A partira érkező vendégek semmit sem tudnak biztosan, csak annyit, hogy valahol lövést hallottak és minden csupa vér. Szerencsére senki sem sérült meg komolyan, ám az összekuszált szálak kibogozása érdekes, ám abszurd történetek kiötléséhez vezet. Mire megérkezik a rendőrség, már egy hihetetlennek tűnő eseménysort mesélnek el a jelenlévők, persze megeshet, hogy nem is állnak messze az igazságtól.