.
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Ha tavasz, akkor microCAD


Március 29-én és 30-án rendezik meg a Miskolci Egyetemen a XXVI. microCAD Nemzetközi Tudományos Konferenciát. A rangos szakmai fórum a Miskolci Egyetem akkreditált tudományterületein tevékenykedő hazai, illetve külföldi kutatóknak, szakembereknek és PhD-hallgatóknak ad lehetőséget kutatási eredményeik bemutatására, az eredmények megvitatására, valamint új szakmai és emberi kapcsolatok kiépítésére. 




  A konferenciának külön célja “A felsőoktatás minőségének javítása kiválósági központok fejlesztésére alapozva a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein” című TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 projekt tudományos műhelyeiben elért kutatási eredmények széleskörű bemutatása, terjesztése. Ennek is köszönhető, hogy az előadások kétharmada ezekben a kutatóműhelyekben született tudományos eredményekről számol majd be, illetve az is, hogy a konferencia struktúrája bizonyos szempontból változott. A műszaki területek a projekt négy Kiválósági Központja szerinti felépítésnek megfelelően szimpóziumokba szerveződnek, és ennek megfelelően kapnak helyet a tudományos műhelyekben elért K+F eredmények a különböző szekciókban. A két napos rendezvényen ezúttal a műszaki és mérnöki tudományterületeken kívül jelen lesznek a gazdaságtudomány, a jogtudomány, a bölcsészet- és társadalomtudomány, valamint az orvos- és egészségtudomány képviselői is.
 
A találkozó kulturális és kísérő rendezvényei közé tartozik a microCAD Party. A tizedik évforduló óta hagyomány, hogy ezen a baráti találkozón átadásra kerül a „microCAD Díszpolgára” cím azon személyek számára, akik az elmúlt évek során sokat fáradoztak a microCAD sikeréért, rangjának emeléséért. Ezt a címet tavalytól a „microCAD Emlékdíj” egészíti ki, amelyet a konferencia Tudományos Bizottsága minden évben a Miskolci Egyetem valamely tudósának nevéhez fűződően az adott szakterületen elbírált legjobb tudományos cikk szerzőjének adományozza.

2012-03-29