A versenyen nyolc ország junior válogatott úszói vesznek majd részt. Güttler Károly, az utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya kiemelkedő eredményekre számít. Idáig minden alkalommal a magyar válogatott volt a legeredményesebb csapat. A város jóvoltából idén nem csak a legeredményesebb csapat, hanem a legeredményesebb férfi és női versenyző is külön elismerésben részesül – hangzott el a december 8-i sajtótájékoztatón.
A CECJM- et a megszokottól eltérő módon bonyolítják, itt ugyanis nincsenek elő-, közép-, és döntő futamok, a legjobb időeredményt teljesítő versenyző automatikusan nyer. Minden ország két-két versenyzőt nevezhet versenyszámonként, melyek mindegyike szerepel a nyári olimpiák programjában. Az úszók rátermettségüket és tehetségüket már bebizonyították, most pedig lehetőség adott ahhoz, hogy a jövőre megrendezendő Ifjúsági Európa Bajnokság szintidejét teljesítsék. Emiatt a versenyzőket doppingellenőrzésnek is alá fogják vetni, mert elengedhetetlen, hogy az általuk elért eredmények hitelesek legyenek.
A Central Europian Countries Juniors Meeting versenyzési és fejlődési lehetőséget biztosít a junior korú úszóknak is mind mentálisan, mind fizikailag. Minden ország a legjobb versenyzőivel képviselteti magát, így a kiélezett küzdelem biztosra vehető.
December 9-én ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a verseny, melyet az érdeklődők ingyenesen tekinthetnek meg a helyszínen.
Program:
2011. december 09. (péntek) 16.00 óra
1. 100 m női gyorsúszás
2. 100 m ffi gyorsúszás
3. 200 m női hátúszás
4. 200 m ffi hátúszás
Eredményhirdetés az 1-2. versenyszámnak.
5. 400 m női vegyesúszás
6. 400 m ffi vegyesúszás
Eredményhirdetés a 3-4. versenyszámnak.
7. 4×100 m női vegyesváltó
8. 4×100 m ffi vegyesváltó
Eredményhirdetés az 5-6-7-8. versenyszámnak.
2011. december 10. (szombat) 10.00 óra
9. 400 m ffi gyorsúszás
10. 400 m női gyorsúszás
11. 100 m ffi mellúszás
12. 100 m női mellúszás
Eredményhirdetés az 9-10. versenyszámnak.
13. 100 m ffi pillangóúszás
14. 100 m női pillangóúszás
Eredményhirdetés a 11-12. versenyszámnak.
15. 4×200 m ffi gyorsváltó
16. 4×200 m női gyorsváltó
Eredményhirdetés a 13-14-15-16. versenyszámnak.
2011. december 10. (szombat) 17.00 óra
17. 50 m női gyorsúszás
18. 50 m ffi gyorsúszás
19. 200 m női mellúszás
20. 200 m ffi mellúszás
Eredményhirdetés a 17-18. versenyszámnak.
21. 100 m női hátúszás
22. 100 m ffi hátúszás
Eredményhirdetés a 19-20. versenyszámnak.
23. 800 m női gyorsúszás
24. 1500 m ffi gyorsúszás
Eredményhirdetés a 21 -22-23-24. versenyszámnak.
2011. december 11. (vasárnap) 10.00 óra
25. 200 m női gyorsúszás
26. 200 m ffi gyorsúszás
27. 200 m női pillangóúszás
28. 200 m ffi pillangóúszás
Eredményhirdetés a 25-26. versenyszámnak.
29. 200 m női vegyesúszás
30. 200 m ffi vegyesúszás
Eredményhirdetés a 27-28. versenyszámnak.
31. 4×100 m női gyorsváltó
32. 4×100 m ffi gyorsváltó
Eredményhirdetés a 29-30-31-32. versenyszámnak.
S. L. P.