Lapunk abban a megtiszteltetésben részesült, hogy exkluzív interjúk keretében faggathatta a VIII. Jameson CineFestre érkező legnagyobb alkotókat. Először Rebecca Daily, ír származású rendezőnővel beszélgettünk, az este folyamán pedig a román rendező, Adrian Sitaru és filmje főszereplője, Bogdan Dumitrache, valamint Vágási Emőke a film magyar producere nyilatkozott.
Rebecca Daily
- Első ízben látogattam el ebbe a lenyűgözően szép városba. Tegnap több nevezetességet, a Kilátót és a Széchenyi főutcát is bejártam. A természet közelsége igazán különleges.
Mennyire nehéz – ha nehéz egyáltalán – nőként filmeket rendezni?
- Nem gondolom, hogy nőként nehezebb lenne rendezni. Nem az a fontos, hogy nő vagy férfi rendezi. Inkább más nézőpontot mutatok a közönségnek, mint a férfi rendezők.
Ismer-e magyar rendezőket? Esetleg tudna-e mondani pár híres alkotót?
- Azt hiszem, egy kicsit bajban leszek… Számtalan filmes szemle alkalmával felbukkan egy-egy magyar név. Azt hiszem, Tarr Béla nevét hallom egyre gyakrabban.
(Nem véletlenül, hiszen Tarr Béla filmjét, A torinói ló című alkotást idén Oscar-díjra jelölték. – a szerk.) Úgy tűnik „a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez…” a filmiparban is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, ha nemzetközi filmfesztiválokon felbukkan egy-egy magyar név…Nézzük, „szomszédaink” mennyire ismernek bennünket.
Adrian Sitaru, Bogdan Dumitrache és a magyar producer, Vágási Emőke
A Legjobb szándék a locarnói filmfesztiválon a Legjobb rendező és a Legjobb főszereplő díjat is bezsebelte. Maga a történet egy stroke-t szenvedett édesanya fiáról szól, akinek nyüzsgő, nagyvárosi életét teljesen megváltoztatja az anyjával történtek. A film során egy lelki vívódás részesei lehetünk, amely magába foglalja a román egészségügy drámai helyzetét is.
Milyen alapokon nyugszik a film?
A. Sitaru: Személyes élményemet mutatja be a film. Velem is pontosan ugyanez történt. Mikor édesanyám stroke-t kapott, teljesen megváltozott az életem. S mint ahogy a film végén, én sem mertem sokáig felvenni a telefont, mikor édesapám hívott. Attól féltem, rossz hírt kapott, s ez a félelem örökre velem maradt.
Mi késztette a társulásra?
Vágási E.: Első olvasásra megfogott a történet. Az én esetemben az édesapám szenvedett hasonló balesetet – ha ezt annak lehet egyáltalán mondani.
Mi volt a legnehezebb a film forgatásán?
B. Dumitrache: Az első snitt, mikor a főszereplő hosszú percekig csak a telefonján kommunikál. Nem akartunk nagyon rákészülni, így elsőre a legjobb formámat kellett hoznom.
Adrian Sitaru-nak ez a második filmje volt. Az elsőt, a Sporthorgászat című alkotást két évvel ezelőtt szintén itt, Miskolcon mutatták be először. A szervezők remélik, jövőre ugyanitt ismét egy elismert alkotást nézhet meg a közönség.
A nyelvi akadályok leküzdésében Timkó Csilla, harmadéves angol-német szakos egyetemi hallgató volt segítségünkre.