Szereted a verseket? Érdekel a színház, a zene? Szívesen veszel részt kulturális programokon?
Esetleg írói képességeidet szeretnéd kamatoztatni, vagy úgy érzed a színpadra termettél?
Az 1999 óta létező Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület célja a magyar nyelvű vers- és prózamondó kultúra és a pódiumi műfajok ápolása, az egyetemes és a magyar irodalom népszerűsítése. Kiemelten fontos feladatának tekinti az amatőr és hivatásos vers- és prózamondók, előadóművészek, versmondó műhelyek segítését, valamint az Egy Maszk Drámaműhely szakmai irányítását is felvállalja, melynek az UNI-HOTEL ad otthont.
Az Egy Maszk Drámaműhely (Egyetemisták Miskolci Amatőr Színjátszó Köre) szakemberei arra törekednek, hogy módszereik segítségével a hallgatókat az életszerűségre, a természetességre ösztönözzék, növelve koncentrációs és helyzet megoldó képességeiket. A társaság minden évben egy önálló pódium estet vagy színdarabot is feldolgoz és színpadra állít.
Idén az egyesület megrendezte az I. Kálnoky László nemzetközi Regionális Egyetemi Főiskolai Versmondó Versenyt, valamint Nemzetközi Egyetemi Irodalmi pályázatot hirdetett elsősorban a egyetemünk és az Egri Eszterházy Károly Főiskola hallgatói körében. A pályaművekből a „Kortárs Hangon’ 11” című kiadvány látott napvilágot. A 7. antológia válogatás a diák költők és írók műveiből, amely a felsőoktatási intézmények körében országosan egyedülálló. Ötvenhárom pályázó több mint száz pályaműve közül a szakértő zsűri tizenegy diákköltőt javasolt díjazásra. Az egyesület részvevői közül Fábián Jánost, Hangácsi Zsuzsannát és Hajtós Bertalant díjazták
Emellett rendszeresen tartanak színes, kulturális rendezvényeket, összművészeti eseményeket. Hogy csak néhányat említsünk, ilyen az UNI- Klub komoly és könnyűzenei koncertje „Hallgass Ránk” címmel, melyet havonta tűznek programjukra. A műsor különlegességét az adja, hogy a verset és a zenét „egymással fűszerezik”. Itt említhetjük még az író-olvasó találkozókat, melyeket „Beszélgetés nem csak irodalomról”- irodalmi beszélgetések címmel rendeznek meg.
Te se maradj ki a programokból, kövesd figyelemmel a Regionális Versmondó Egyesület ajánlóit, ha tehetséget érzel magadban, jelentkezz az Egy Maszk Drámaműhelybe vagy mérettesd meg magad a következő versmondó versenyen! Kérdéseddel keresd az UNI-HOTELBEN Káelné Kovács Ritát, az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület elnökét.