A fórum első részében Vona Gábor a kormányt és a kialakult politikai gazdasági helyzetet elemezte. A kritika a jobboldali politikustól megszokott stílusban fejeződött ki. A kormány három alapvető gyengepontját, az elszámoltatást, a munkahelyteremtést és a közbiztonság kérdését egyenként ismertette. Beszédben többször hangsúlyozta, nem tud elszámoltatni az, akinek el kell számolnia. Ez a kijelentés utal arra, hogy a jelenleg politikai hatalommal bíró Fidesz az elmúlt húsz év politikai helyzetének részese volt, emiatt nem képes az elszámoltatások végrehajtására.
A munkahelyteremtés kapcsán utalt Miskolcra és a fiatalokra, akik jelenleg igen nehéz helyzetben vannak. A felsőoktatási koncepciót Farkas Gergely ismertette a Jobbik részéről, ám újdonsággal nem tudott szolgálni a jelenlévőknek. Vona Gábor azonban az interjú során elmondta, nem zárja ki a forradalom lehetőségét utalva ezzel az október 23-i megemlékezések köré szerveződő helyi és országos demonstrációkra. A közbiztonság kérdésében élesen bírálta Pintér Sándor jelenlegi belügyminisztert, akit a legutóbbi nagy botrányból kiindulva „Pintér és a zombik” címmel minősített. (A hazánkban forgató Brad Pitt körüli botrány alig egy hete robbant ki, amikor kiderült éles lőfegyverrel „játszották” a jeleneteket a színészek.) A fórum végén egy roma származású hallgató felszólalása heves vitát eredményezett a jelenlévők körében, a Jobbik elnöke azonban visszafogott stílusban reagált az elhangzottakra. A kialakult nézeteltérések azonban a kifelé vonuló tömegben hangos szóváltásokban nyilvánultak meg.
Lapunk munkatársának az utolsó néhány percben, az autogramok osztogatása közben sikerült kérdéseket feltennie a politikusnak.
Milyen érzésekkel látogatott el egyetemünkre?
- Fiatal politikusnak tartom magam, otthonosan éreztem magam. Fiatal párt vagyunk, a mai napra is a Parlament legfiatalabb képviselője, Farkas Gergely kísért el. Azt mondhatom, én az egyetemre haza járok. Ha lesz igény, szívesen eljövök ismét.
Támogatja a közelgő hallgatói tüntetéseket?
- Abszolút. Úgy gondolom, idáig jutott az ország; a fiataloknak az utcára kell vonulniuk. Így tudjuk demokratikus jogainkat megmutatni, már, ami maradt.
Az önkéntes sorkatonaságról szólván említette, hogy aki ebben részt venne, bizonyos előnyökkel rendelkezne egy állami pozícióba való bejutáskor. Úgy érzem, ezzel kizárja a nőket bizonyos munkakörökből.
- Úgy gondolom, hogy vannak olyan foglalkozások, amelyekben a természetből adódóan egy férfi pszichikailag jobban helyt állna. Az önkéntes sorkatonaság pedig lehetőséget adna arra, hogy hazafias érzelmű emberek kerüljenek vezető pozíciókba.