2012. május 22. kedd - Júlia, Rita napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Tehetséggondozás és felzárkóztatás


TÁMOP-pályázat keretében valósul meg egyetemünk néhány karán a tehetséggondozás és a felzárkóztatás 2012-ig. Mindkét alprojektet a Bölcsészettudományi Kar vezeti, ezért felkerestük dr. Horváth Zita dékánhelyettest, a Tehetséggondozási szolgáltatások fejlesztése című alprojekt felelősét, hogy magáról a pályázatról, illetve a kari tapasztalatokról kérdezzük.




- Természetesen már korábban is foglalkoztunk tehetséggondozással és felzárkóztatással a Bölcsészettudományi Karon belül is, de a TÁMOP-pályázat elnyerése kellő ösztönzést adott, hogy ezekkel a kérdésekkel behatóbban foglalkozzunk mi is, csakúgy, mint a többi, pályázatban részt vevő kar (az ÁJK, a GTK és az MFK mindkettőben, a GÉIK csak a felzárkóztatásban szerepel). Ezek a karok saját profiljuknak megfelelően működtetik a programjaikat - mondta el lapunknak dr. Horváth Zita.

Tehetséggondozásban idén a BTK-n 9, az ÁJK-n 10, a GTK-n 6, míg az MFK-n 5 hallgató vesz részt, akiket pályázat útján, motivációs levél benyújtásával és elbeszélgetés során választottak ki. Milyen elvárásoknak kell megfelelniük?

- Alapvető elvárás az átlagnál jobb tanulmányi eredmény, az érdeklődés és a szakmai ambíció. Ezek mind szükségesek ahhoz, hogy valakit TDK-ra tudjunk küldeni, vagy hogy részt vehessen az ERASMUS-programjainkban. A gondolkodó értelmiségévé válás elősegítésére azonban nemcsak szakmai, hanem egyéb programok látogatását is javasoljuk a hallgatóknak. Ugyanakkor a nyelvtudás is kiemelt szerepet kap: az Idegennyelvi Oktatási Központ külön nyelvórákat biztosít számukra.

A másik alprojekt, a felzárkóztatás szintén nagyon hasznos, hiszen sajnálatos tapasztalat, hogy alapvető hiányosságokat tapasztalnak a tanárok a hallgatóság részéről. Ezeket felmérték, majd felzárkóztató kurzusokkal és tananyagokkal igyekeznek pótolni őket.

- Tudományos népszerűsítő, eredetileg nem a magyar közönségnek írt és a szűkebb szakmának szóló könyveket és szövegeket olvastak el a hallgatók, hogy többféle véleményt ismerjenek meg. Majd megtanulták, hogyan kell jegyzetelni, segítettünk nekik a szaknyelv elsajátításában és a szövegértelmezésben. Úgy gondolom, módszertanilag ez a helyes - fűzi hozzá a dékánhelyettes.

Mindezek a TÁMOP 4.1.1 A-10/A-10/1/KONV "Kulcs" a Miskolci Egyetem hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztéséhez című pályázat keretein belül valósultak meg.   


Kujan.