Hogy a könyvesboltok kirakataiból elsősorban nem Coetzee - egyébként igényes külsőben megjelenő - könyvei köszönnek vissza, s a bestsellerlisták élén sem a dél-afrikai nevével találkozunk, ennek oka, hogy munkái a legkevésbé sem sorolhatóak a könnyű olvasmányok kategóriájába. Itt hívnám fel a figyelmet: a szerző írói világa olykor meglehetősen sötét, pesszimista, műveiben pedig az erőszak naturalista ábrázolásától sem riad vissza. Akit azonban mindez nem tántorít el, nyitott a súlyosabb irodalom irányába, s mindemellett érdeklődik korunk, világunk társadalmi problémái iránt, jó szívvel ajánlom J. M. Coetzee regényeit. Különösképpen a szerző egyik legismertebb, Szégyen című könyvét.

Ellentétben az író más munkáival, itt nincsenek váltakozó idősíkok, nincs meghatározhatatlan történelmi kor és ismeretlen birodalom, adott viszont Fokváros a ’90-es évek második felében, és David Lurie, a romantikus irodalom szakértője, akit szexuális zaklatás miatt elbocsát az egyetem. Kiszakadva a campus elzárt és biztonságos világából, Lurie - s így vele együtt az olvasó - kénytelen megismerkedni az apartheid utáni Dél-Afrika kegyetlen valóságával: anarchia, bűnözés, a fehér kisebbség elleni durva támadások, "fordított rasszizmus". A történet - egy ember, egy közösség, egy rendszerváltás története - meglehetősen tanulságos. Olvassuk Coetzee-t!