2012. május 22. kedd - Júlia, Rita napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Nehéz lesz a következő év


A Citromfa Politikai Műhely vendége volt Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke és a Nemzeti Fórum elnöke május 4-én.




Előadásában a következőkről esett szó: hogyan működik a szövetségi politika a gyakorlatban, hogyan jött létre a szövetség, illetve milyen újítások, történések várhatóak a jövő­ben. Többek közt arról is beszámolt, hogy milyen tervek vannak arra nézve, hogy Magyarország még jobban vonzza a turistákat. Elmondta, hogy országunk fordulat előtt áll, és ilyenkor még inkább szükség van az összefogásra, mint bármikor, a szövetség létrejöttének pedig alapfeltétele, hogy minél szélesebb értékek mentén szülessen meg. Elárulta, hogy a következő év számos nehézséget tartogat, mert az új alkotmány át fogja rajzolni az ország egész helyzetét. Viszont attól, hogy nehéz helyzeteket élünk meg, hinni kell abban, hogy ez hasznára lesz a nemzetnek. Lezsák Sándor szerint fontos, hogy a kitűzött cél elérése után mit kezdünk a kialakult helyzettel, abban kell hinni, hogy meg tudnak valósítani egy programot, és ehhez meg kell teremteni a fogadtatáshoz szükséges feltételeket, rengeteg dolog ezen múlik.

Noémi.