... csak a  menet végét jelentő gong mentheti már meg. Valahonnan a távolból hallja még az utolsó tíz másodpercre figyelmeztető három jelzőhangot, visszaszámol. Lépései bizonytalanok, belekapaszkodna a másikba támaszt keresve, de az már ellöki magától, porba akarja tiporni...

Hányszor élte már át ezt?! Úgy érzi, minden ismétlődik az életében: nekiesnek, ad és kap, végül felülkerekedik vagy alulmarad. Mindennek megvan a forgatókönyve. Korábban, mikor kemény ütés érte, összerogyott, levegő után kapkodott - fájdalmát elviselhetetlennek érezte. A kudarcok azonban megedzették. A legjobb akart lenni, ezért kereste hibáit, hogy mások már ne találjanak benne. Támadott akkor is, mikor nem kellett volna: arcul csapta a másikat, minden dühét beleadva, bosszúból a korábbi sérelmei miatt, majd diadalittasan állt a porrá zúzott test fölött, szánakozva lenézve a legyőzött ellenfélre. Ha nem is mutatta, keserűség marta azonban lelkét. Élvezte a diadalt,

de ő nem így akart győzni...

"Harcos vagy, kinek bőrét, életét akarja az ellenfél. Harcolj lovagiasan, de harcolj!" - a Mester ezekkel a szavakkal küldi  most vissza a ringbe. Új erőre kap, az ütés már kiszállt belőle. Igen, küzdeni akar, újra és újra, akár a padlóról felállva is! Taktikát vált, megtéveszt, eltáncol és üt, magára engedi az ellenfelét, majd visszatámad - újra felépíti önmagát. Már nem ugyanaz, aki volt az előző menetben; nem rosszabb, nem jobb: más ember állt ki az újabb harcra. De azok az ütések örökké benne maradnak, azok a fájdalmak soha nem vesznek ki belőle. Cipeli magával tovább, bár a súly egyre nehezebb. Hajtja még a dicsőség vágya,

de ő már nem mindenáron akar győzni.