Mint arról már előző számainkban beszámoltunk, egyetemünk komplex hallgatói szolgáltatásokat fejleszt, és fejlesztett ki az elmúlt időszakban. A projekt keretében lezárultak egyes fázisok, valamint túlestünk az első próbákon.
Az állásbörze keretén belül másodszor tartottak szakmai gyakorlati börzét, ahol a hallgatók a szakmai gyakorlati lehetőségeket kínáló, közvetítő és azokat személyesen bemutató cégek, szervezetek képviselőivel találkozhattak.
Mostanra elérhető az Alumni portál (www.alumni.uni-miskolc.hu), amely egyre több szakmai gyakorlati lehetőséget is tartalmaz a hallgatóknak, emellett az egyetem volt és jelenlegi hallgatói számára kínál álláslehetőségeket. Már aktívan használható és a későbbiekben bővül a tesztkitöltő felület, amelynek segítségével, akárcsak a személyes tanácsadásokkal és értékelő beszélgetésekkel, a hallgatók saját magukat ismerhetik meg jobban. Az online felületen kívül workshopokkal is segíteni próbálnak. Az első ilyen csoportos foglalkozások már lezárultak, a következő témákról volt szó: személyiségfejlesztés, időgazdálkodás, konfliktuskezelés, valamint álláskeresési technikák. Ezeken a foglalkozásokon közel hatvanan vettek részt. A következő képességfejlesztő tréning május 31-én lesz, ahol a jelentkezők életvezetési tréningen vehetnek részt. Ennek sikeres elvégzésével a résztvevők önismerete és társismerete elmélyül, képessé válnak empatikus viselkedésre, önmaguk őszinte kifejezésére, a csapat érzelmi hálóján belül saját pozíciójuk tudatosítására; a csapaton belüli nyitottság és bizalom fokozásán keresztül a tagok közötti kapcsolatok javulnak. A felkészítésen különböző feladatokat végeznek a résztvevők, melynek köszönhetően fejlődik az önismeret, az önmonitorozás képessége, az életfeladatok, tervek és célok megfogalmazásának képessége és az elakadások kezelésének képessége. Alapvetően fontos mindenki számára, hogy beszéd közben figyeljenek rá, és amit tesz, mond, az nyílt, egyértelmű és őszinte legyen. Az életvezetési tréningre a Diák Irodán lehet regisztrálni.