2012. május 21. hétfő - Konstantin napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Stabil a helyünk a felvételi rangsorban


Az előzetes kimutatások szerint az első helyes jelentkezők arányát tekintve a tizenegyedik helyet foglaljuk el az ország felsőoktatási intézményeinek rangsorában. A korábbi évekhez képest egyetemünk helyzete e vonatkozásban stabilnak mondható. A statisztikai adatok megértésében, illetve a később várható eredmények beláthatóságában Hircsu Ákos beiskolázási szakreferens volt segítségünkre.




- Az ország felsőoktatási intézményeibe jelentkezők rangsorát tekintve, bár nem a legelsők között, de mindenképpen az élmezőnyben foglal helyet egyetemünk 2005 óta. Az elmúlt öt-hat év adatai azt mutatják, hogy egyedül tavaly volt magasabb az ide jelentkezők száma a mostaninál, így az ez évi eredmény a demográfiai adatok tükrében kiemelkedőnek tekinthető. Az előzetes kimutatások szerint idén a tizenegyedik helyet foglaljuk el az első helyes jelentkezések rangsorában, megelőzve olyan egyetemeket, mint például a Pannon, az Óbudai, a Pázmány Péter Katolikus, vagy a győri Széchenyi István Egyetem - mondta el lapunknak Hircsu Ákos, aki hangsúlyozta: a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők számát a népesedési viszonyok mellett nagymértékben meghatározza az országos és regionális  gazdasági helyzet. Ezt szem előtt tartva, mindenképpen pozitív eredmény, hogy intézményünk képes megtartani helyét az ország valamennyi egyetemének e rangsorában.

Még semmi sem dőlt el

A beiskolázási szakreferens emlékeztetett arra is, hogy ezek az adatok nem véglegesek.  - Érdemes figyelni arra is, hogy június 15-ig még lehetőség van egyszer megváltoztatni a jelentkezési sorrendet. A tapasztalat azt mutatja, hogy a tanév végéig sok felvételiző meggondolja magát. A tanulmányi átlag, a közelgő, kiszámíthatatlan nehézségű érettségi, a családok anyagi helyzetének kedvezőtlen változása több középiskolást a sorrend módosítására ösztönözhet. Ennek a változtatási lehetőségnek akár további hozadéka is lehet számunkra a most felállt rangsor szempontjából - emelte ki Hircsu Ákos. A folyamat legfontosabb tényezője azonban a júliusi ponthatár-húzás. Ez mindenképpen átrendeződést fog hozni a felsőoktatási intézmények mai jelentkezési rangsorához képest, hiszen akkor fog eldőlni, kit hová vettek fel; illetve mely intézmények hány elsőéves hallgatót fogadhatnak szeptemberben. Fenti eredményeinket figyelembe véve érdemes tehát minden középiskolásnak úgy alakítania a jelentkezési sorrendjét, hogy első helyen a Miskolci Egyetemet szerepeltesse, ugyanis így nagyobb az esélye a bekerülésre intézményünkbe. Mindemellett nem szabad megfeledkezni a pótfelvételiről sem, amely augusztusban ad esélyt azoknak a jelentkezőknek, akik a hagyományos eljárás során nem nyertek felvételt egyik felsőoktatási intézménybe sem. Az ő jelentkezésük aránya is módosítja majd a jelenlegi adatokat.

Összességében nézve, beiskolázási tevékenységünk sikeres volt: egyetemünk  továbbra is tartja népszerűségét a hazai felsőoktatási intézmények között,  és mutatószámaink messze a sokéves átlag fölött vannak.