- Hogy éled meg, ha a poénjaidat visszahallod az utcán járva, vagy sokszor szállóigeként bekerülnek a köztudatba?

- Mindenkinek hízelgő, így én is csak az öröm hangján tudok erről beszélni. Természetesen büszkeséggel tölt el. Azonban az a tény, hogy sok poénból lesz szállóige, nehézséget is jelent, hiszen azt is mindig át kell gondolni, hogy új poénokat készítsünk. Hiszen ha már szállóigékké válnak, akkor bizony már észnél kell lennünk. A mai estére is a közönség felkészülten érkezett. Figyelni kell, hogy nehogy ugyanazokat a poénokat mondjuk el többször a fellépéseken, hiszen az unalmassá tenne minket, illetve nem hallgatnának meg. Sose gondoltam úgy az előadásaimra, hogy jegyzetelik azokat, vagy hogy vannak még olyan fanatikusok, akik rádión hallgatják. Mert a szombati Rádiókabaré sokszor egyfajta első fellépés is.

- Mit szeretsz jobban: ha kis közönség előtt lépsz fel, vagy ami itt is volt, nagy térben, sok ember előtt?

- Ha többen vannak, nagyobb az esély, hogy a "bulihangulat" kialakuljon, nagyobb a taps, de kis társaságban is nagyon jó. Budapesten a Godot Dumaszínházban inkább az a kihívás, hogy esznek, isznak, közben jönnek-mennek, ilyen szempontból, ha egy dumaszínházi est egy művelődési házban vagy egy színházteremben zajlik, az nekünk sokkal ideálisabb.

- Honnan indult a pályád?

- Mai napig él a felhívás a Duma­színházban, hogy bárki megmérettetheti magát. Ez a Fiatal Félőrültek éjszakája. És hát akkoriban még nem volt ennyire felkapott ez a műfaj, és így bátran mertem jelentkezni én is, nem volt túl nagy tülekedés, nem voltak kihívóim. Ez akkor még újnak és frissnek számított, a műfaj is ismeretlen volt, éppen kezdte megvetni a lábát nálunk.

- Tanítóképzőt végeztél, mit emelnél ki a záró tanításodból, illetve a hospitálási gyakorlatból?

- Mondanám, hogy Showder Klub első évad első rész, de amúgy: a gyakorlatot abban az iskolában csináltam, ahova jártam. Eleinte szokatlan volt, hogy ne a gyerek wc-be menjek, hanem a tanáriba, valamint, hogy a folyosón magamra kell rászólni, hogy ne rohangáljak. De aranyosak voltak a gyerekek.

- Mostanában nem hallani tőled Baló Györgyről, ki a legújabb kiszemelted?

- Baló már nincs, így van. A fiatalok már nem ismerik őket, vagy nem igazán tudják hova tenni. Nekik nehéz lenne róluk, Baló Györgyről, Hiller Istvánról beszélni, hiszen a hallgatóságnak a felét máris elveszteném, ha olyan nénikről és bácsikról beszélnék, akikről aztán fogalmuk sincs. Én sem követtem 14 évesen azt, hogy ki a központi bizottság alelnöke. A legújabb "felfedezettem" Király L. Norbert. Olyan figurákat próbálok felvenni, akiket a mai fiatalok is ismernek. Így aztán a mostani Csillag születik-ből kerül ki a céltábla.

- Kitől örökölted a gumiarcodat, amivel mindent és mindenkit nagyon jól elő tudsz adni?

- A gumiarcot nem tudom, kitől örökölhettem. Azt hiszem, elsőgenerációs
gumiarc vagyok a családban, nincs tudomásom a felmenőim közt hasonlóról.

- Reklámokban, már-már felbukkantok, de mikor láthatunk valami műsort vezetni vagy főzőcskézni?

- A Reggeli műsorban már volt egy próbálkozás egy kollégánkkal, de az kudarcba fulladt. Igen, néhány reklámba, már szerepeltünk, de alapvetően ott is magunkat adjuk, tehát stand-upolunk, mi magunk vagyunk. Jó esetben olyan szöveget is mondunk, amin a közönség először nevet, amikor meghallja. De olyan reklámról szó nincs és nem is lesz, hogy Beliczainak korpásodik a haja.

- Melyik volt a legemlékezetesebb fellépésed?

- Az ember inkább azokra a fellépésekre emlékszik vissza, amelyek úgymond nagyobb kihívást jelentettek. Volt egyszer, hogy felállítottak a színpadra és kérdeztem, hol a mikrofon: ja, az nincs. Máskor pedig vacsorázó embereknek kellett műsort adni, akik közben háttal ülve ettek. De hát az ember ezt is megcsinálja, mert a művészi alázat kötelez.

- Mit változtatnál magadon külsőre?

- Egy Brad Pitt-i orr, egy Brad Pitt-i álkapocs, egy Brad Pitt-i fül... egy komplett Brad Pitt. De amúgy fel kellene szednem egy pár kilót, ezt sokan mondják.

- Hogy jellemeznéd magad?

- Törekszem a jóra... ez egy folyamatos harc önmagammal.