Szeretem a kényelmet. Szeretem, hogy hiába tombol kint a szél, a kocsiban vagy a buszon védett helyen vagyok. Szeretem, ha egy fárasztó nap után kényelmesen elterpeszkedhetek a kocsi vagy a busz ülésében, és nem kell még kilométereket tekernem, míg hazaérek. Igen, kényelem­orientált ember vagyok, tehát nem nekem való a bicikli...

Jó, néha én is szívesen tekerek pár kilométert, de hogy suliba is ezzel járjak - kizártnak tartom. Ilyenkor tavasszal rajzanak a bogarak, telemegy velük az ember szeme, szája, alig győzi őket kiköpködni. Ráadásul biciklinél még fokozottabban érvényes, hogy "ravasz a tavasz", percek alatt össze lehet szedni egy komolyabb meghűlést. Ha vastagon öltözik fel az ember, akkor biztos meleg lesz, ezért levetkőzik, és másnap már nem ül biciklire - otthon fogja nyomni az ágyat lázasan, orrot fújva.

Más miatt is veszélyes azonban manapság biciklivel közlekedni. Azt tapasztalom ugyanis, hogy egyre durvábbak a mai autósok. A biciklisekre meg főleg nincsenek tekintettel: valahol olvastam egy statisztikai összesítést, amiben az állt, hogy évről évre növekszik a biciklis balesetek száma. Most zárjuk ki a részegen kerékpárra ülő, és úgy balesetet szenvedőket, de még akkor is nagyon sok bringás hal meg a közutakon. Ennyit a magyar közlekedési kultúráról.

Praktikus okai szintén vannak, hogy nem biciklivel járok. Hová tegyem, amíg előadáson vagyok? Nem igazán van megoldva az elhelyezésük. Aztán, egy hosszú és gyors tekerés után izzadtan és csatakosan menjek be órára? Kizárt. Inkább adakozom az állatvédőknek, hogy természetvédő lelkiismeretemet megnyugtassam, minthogy büdösen és levegőt alig kapva essek be a tanár elé.