A tavaszi időszak általában az országos perbeszédversenyek időszaka a jogi karok életében. Az intézmények jellemzően az őszi helyi fordulókon döntik el, hogy ki képviselje az adott perbeszédversenyen az egyetemet. Idén tavasszal a Állam- és Jogtudományi Kar csapatai a VIII. Országos Agrárjogi Jogesetmegoldó és perbeszédversenyen (március 4-én), és a VIII. Országos Munkajogi Jogesetmegoldó és Perbeszédversenyen (április 1-jén) vettek részt.
Az agrárjogi megmérettetésnek az Eötvös Loránd Tudományegyetem, míg a munkajogi versengésnek a Szegedi Tudományegyetem adott otthont, melyekről egyetemünk csapatai az összetett második hellyel távozott.
Mindkét verseny vándorkupa rendszerben működik, ami azt jelenti, hogy az úgynevezett abszolút nyertes nyeri el a jogot a következő évi ankét megrendezésére. A hallgatók egyénileg és csoportban is megmérkőznek. Először mindig a szerepeket húzzák ki a versenyzők csapatonként, aztán pedig egyénileg annak a jogesetnek a számát, amelyet meg kell oldaniuk az alperes, a felperes, vagy épp a bíró szemszögéből. A zsűrik minden esetben a frappáns megoldásokat, a jól felépített logikus következtetéseket és ok-okozati összefüggések prezentálását díjazzák, amelyben fontos szerepet játszik a szóbeli készségek megfelelő fokú ismerete és alkalmazása.
A VIII. Országos Agrárjogi Jogesetmegoldó és Perbeszédverseny csapata: Barta Ferenc, Gál Fruzsina, Pfliegler Balázs és Szilágyi Szabolcs. Egyéni helyezést Gál Fruzsina ért el, ő III. lett.
A VIII. Országos Munkajogi Jogesetmegoldó és Perbeszédverseny csapata: Hornyák Zsófia, Miklós András és Rónai Orsolya. Egyéni helyezést Rónai Orsolya ért el, legjobb alperes kategóriában I. helyezett lett.