-"Az igazat mondd, ne csak a valódit." József Attila gondolatait választotta előadása mottójául. Ez a gondolat egyben az ars poeticája is?

- Így igaz. Úgy gondolom, ennél finomabban nem lehet megfogalmazni a művész feladatát. A valóság, az még csak profán, az igazság, az már szakrális. József Attila meg meri kérdezni Thomas Manntól, a Varázshegy szerzőjétől, hogy amit ír, az magas szintű valóság, de hol van belőle az igazság. Azt mondja a magyar költő, hogy az igazság felette áll a valóságnak. A művész feladata pedig az, hogy az igazságot ábrázol­ja. Ha Krisztus meghal a kereszten, és a történetnek így van vége, az krimi. Ha Jézus feltámad, akkor már katarzist, azaz megtisztulást élhetünk át - ez az esemény már szakrális.

- Ezek a gondolatok egy istenkereső művész vallomásainak tűnnek.

- Remélem, hogy nincs igaza, és már meg is találtam Istent. De az igaz, hogy az istenkereső jelzőt szoktuk használni, amiben finom utalást találunk arra, hogy mindannyian úton vagyunk. Most még keressük, de a végén megtaláljuk őt. Természetesen nem mindenki tesz így, de én hiszek benne, hogy végül mindenki célba ér. Ahogy egy Zala megyei pártfejes annak idején utolsó óráiban mondta: Isten nélkül lehet élni, de meghalni nem. Remélem, hogy legalább a halála pillanatában mindenki hozzá fordul, bár bölcsebb már az egész életünk folyamán vele harmóniában lenni.

- A szavaiból kitűnik, hogy jó pap lett volna, hiszen a szülei is annak szánták. Miért lett mégis műszerész, és miért szeretett volna olimpiai bajnok lenni?

- Az én gyermekkoromban egy fiúgyereknek a sport jelentett kiemelkedési lehetőséget: vagy fociban vagy öttusában szerettem volna megnyerni az ötkarikás játékokat. Lehet, hogy ez távoli vágyakozás volt csupán, de az ember mindig álmodozik. Sportbolondként a mai napig igazolt játékos vagyok a Vasas Old Boysban, és járok a Fradi öregfiúk edzéseire is. A foci mellett a műszerészet pedig azért adódott, mert apám matek-fizika-földrajz-rajz szakos tanár volt és azt mondta, hogy ez egy jövős szakma. Kitanultam hát a mesterséget, de a mai napig a számítógépet sem tudom bekapcsolni. Idegen számomra a technika, mindig is jobban szerettem az emberhez közelebb álló dolgokat. Ilyen a papság is. A szüleimnek én voltam az első fiúgyermekük, akit rendes katolikus családban illik papnak felajánlani. Nem hozták tudomásomra jó ideig, hogy ők is így tettek a keresztelőkor, nehogy ez nyomasszon engem. Tizenhét évesen én magam is elgondolkodtam, hogy erre a pályára lépek. De a Jóisten olyan szépnek teremtette a másik nemet, hogy a nő lett az oka, hogy én nem lettem pap.

- Ezek szerint a nőknek köszönhetjük, hogy a színészetet választotta?

- Remélem, hogy elsősorban Isten után édesanyának is. Bár ő először nagyon kétségbeesett, mikor megtudta, hogy ezt az utat választottam. Azért döntöttem így, mert sokan ajánlották, hogy jelentkezzek a Színművészeti Főiskolára. Állandóan tanárokat, híres embereket parodizáltam óra közi szünetekben, az élen végeztem a versmondó versenyeken, amatőr színjátszó csoport rendezője voltam, B kategóriás színházrendező oklevelet szereztem. Így sokan mondogatták, hogy belőlem biztosan színész lesz. De én nem hittem nekik. Majd találkoztam Montágh Imrével, akinek a hatására mégis beadtam a jelentkezésemet. És fölvettek. Attól kezdve mintha más lenne az életem, mintha értelmet nyert volna. Remélem, nem okozok csalódást az embe­reknek!

- Olyannyira nem, hogy a pesti Új Színházban színészként, a veszprémiben pedig művészeti tanácsadóként is tevékenykedik. A nézőkre nem fogyasztókként tekint, hanem olyan lelkeknek tartja őket, akiket ápolni kell.

- Egy bölcs mondás úgy tartja, hogy a művész mindig egy lépéssel maga mögött, de egy lépéssel az emberek előtt járjon. Hiába vagyok én tehát fantasztikus színész, ha a közönség úgysem érti. De az sem jó, ha gagyi celebbe megy át a színész, amit a közönség fogyaszt. Ezt sem én találtam ki, csak az elődeim után megyek, akikre érdemes hallgatni. Ők azt mondják, hogy a szórakoztatva tanítás a leghatékonyabb művészi cselekvés. Én ennek hódolok. Úgy próbáljuk tehát összeállítani a repertoárunkat, hogy egyetemes értékeket közvetítsünk a nézőknek. Ez annak köszönhető, hogy én a halál civilizációját elutasítom, az élet kultúráját erősen támogatom.

- A művészettel szemben támasztott igényeiből következően szokott nemet is mondani egy-egy színházi vagy filmszerepre?

- Természetesen. Ha olyan a mű egésze, amely nem az igazságra irányul vagy nem kellő minőségű. Minden műben azt kell keresni, hogy az Isten dicsőségét, az emberek javát és a lelkek üdvét szolgálja-e az egész cselekvés, amit az közvetít. Ha ezt megtalálom, akkor a pozitív és negatív szerepet egyaránt szívesen eljátszom. A dráma a jó és a rossz ütköztetését jelenti, amely hit nélkül lehetetlen. Spontánul is lehet jó valami, de a tudatosságra kell építeni, mert az ösztön, a megérzés nem elég. Ez a szív-agy-harmóniája. Nevelés és oktatás. Morál és bölcselet: Biblia és Arisztotelész Poétikája.