Szürke, borongós hétköznapokon néha rátör az emberre, hogy ha már elindul otthonról iszogatni a haverokkal, akkor ne a megszokott füstös kocsma-zenegép-sör hármas alapelv mentén válasszon helyet, hanem valami kevésbé hétköznapit keressen. Úgy gondoljuk, a Dőry-pincében kitűnő helyet találtunk ennek a célnak.
Elkülönített dohányzóhely, időnként amatőr zenészek játéka és kellemes környezet várja az ide betérő vendégeket. Bevalljuk, számunkra az egyik legkedvesebb hely a belvárosban, de ezzel nem vagyunk egyedül: egyetemista körökben elismert, így talán sokaknak már most megjelent maguk előtt egy kép a Dőryről, de azért emlékezetfrissítőként jöjjön a jól ismert 5P!
Placc: kicsit eldugottan, a Miskolci Galéria bejáratánál találjuk meg a Dőrybe levezető csigalépcsőt. Miután leérünk, három elkülönített helyiség vár minket. Öröm a füstkerülőknek, hogy a dohányosoknak külön helyet alakítottak ki. Egyébként mindhárom terem hangulatos.
Pia: minőségibb italokat kínálnak, ha nem is túl bő választékban. Az árakat is ehhez szabták, de nem érezzük úgy, hogy kidobott pluszpénz lenne, amúgy is a hely hangulata miatt jöttünk.
Pincér: az egyik legkedvesebb, akivel valaha találkoztam. Finom modorú és kellemesen el lehet vele beszélgetni bármilyen témában.
Pipilde: nincs okunk panaszra, talán csak a méretei miatt, de ez legyen a legnagyobb problémánk a hellyel.
Parkoló: a közeli Európa téren van egy mélygarázs, de a közeli mellékutcákban szintén találni szabad parkolókat.
Összegzés: az amatőr zenészek fellépései mellett rendezvények gyakori helyszíne is a Dőry. Aki tehát kulturálódni is szeretne, annak kitűnő választás a pince.