2012. május 21. hétfő - Konstantin napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Föld napja


Világszerte április 22-én ünnepeljük a Föld napját. Hogy honnan is ered ez a világnap, és milyen céllal indult el pont ennek a napnak a kiemelése, azt most megtudhatjátok!




Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított el a Föld védelmében, és azóta az alternatív energiaforrások világhírű kutatója és szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél is több szervezet vesz részt benne. A Föld napja célja, hogy különféle akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Egyik jelmondatuk is erre utal: "Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?"

Kaliforniában a Föld Napja Nemzetközi Hírközpont megalakulásától kezdve, azaz 1989-től havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy sokféle akcióval ünnepeljék a Föld napját az egész világon. Több mint 125 ország polgárai és civil szervezetei kapcsolódtak be a programba. Magyarországon 1990 óta rendezik meg a Föld napját, amikor is a civil szervezetek, helyi önkormányzatok és iskolák fát ültetnek, rajzpályázatot hirdetnek, környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást szerveznek.

Idén Miskolcon április 15-23. között a miskolci környezetvédő, kulturális és ifjúsági civil szervezetek színes programokkal várják az érdeklődőket a Föld Napja Fesztiválon. (A részletes program a http://www.greenaction.hu/ weboldalról tölthető le.)