Több év vándorlás után újra a Miskolci Városháza Dísztermében rendezték meg a víz világnapi ünnepi előadóülést. Az idei év mottója a "Víz a városokért, városok a vízért" volt, ennek megfelelően készítették el a szervezők beszédeiket, és a résztvevők a dolgozataikat, rajzaikat, fotóposztereiket és előadásaikat.
Pfliegler Péternek, Miskolc város alpolgármesterének és Vasas Istvánnak az MHT BTSz elnökének köszöntő szavai után, a Fráter György Gimnázium kórusa, Regős Zsolt vezetésével gyönyörű kórusművek után még az eső hangjait is megidézte a díszterembe.
Kisebbek és nagyobbak egyaránt érdeklődve várták a rajzok, fotóposzterek és a szakmai dolgozatok eredményhirdetését. (Eredmények a www.mertnet.net honlapon találhatóak.) Egyetemünk több hallgatója is szép sikereket ért el az MHT Borsodi Területi Szervezete és a Műszaki Földtudományi Kar által kiírt víz világnapi fotó-poszter pályázatokon. Lapunk egyik újságírójának, Szántó Juditnak a beadott pályázatát második hellyel értékelte a szakmai zsűri.
A délelőtti, könnyedebb hangvitelű programok után délután Balogh Gábor vízügyi előadó lesújtó képekkel illusztrálta, hogy milyen súlyos károkat okoztak a tavalyi árvizek Miskolcon, melyet tovább súlyosbított az árhullámok gyors egymásutánisága. Majd Laki József, az ÉKÖVIZIG igazgatóhelyettes főmérnöke a Borsod-Abaúj- Zemplén megyében okozott árvízkárokra hívta fel a figyelmet, beszámolt a már megkezdett munkálatokról, melyekkel remélhetőleg megelőzhetőek lesznek az ilyen katasztrófák.
A Miskolc ivóvizét is biztosító Bükk hegységi hideg-meleg karsztrendszert, illetve a termálkarsztos területeket mutatta be előadásában dr. Lénárt László, egyetemünk docense.
Végül Vojtilla Lászlótól, a MIVÍZ Miskolci Vízművek Kft. igazgatójától hallhattak a miskolci vízbiztonsági tervről és a víz tisztítására szolgáló új beruházásokról, berendezésekről az érdeklődők.